Most itt mutatunk néhány számot.

Nem értünk mi a háborúskodáshoz, nem is akarunk belekotyogni, a szakblog bizonyára kifejt és elemez hamarosan, tessék kivárni. A dolog diplomáciai és egyéb következményeinek felméréséhez sem vagyunk elegek, pech. Valamire azonban mégis ráirányítanánk a reflektorunkat, mert nagyon ciki volna, ha nem tudnánk beleugatni pont ebbe.

Az észak-afrikai és japán események miatt kevés szó esett mostanában francia belpolitikáról, pedig történtek dolgok, és valószínű, hogy mostanában dől majd el az is, hogy ki indul a legnagyobb eséllyel a jövőre tartandó elnökválasztáson. Ez utóbbi dolgot hajlamosak lennénk roppant érdektelen kérdésnek tekinteni, hát majd ha elnökválasztás lesz, foglalkozunk elnökválasztással, de most hagyjuk már a fenébe. Logikus és igen. Alapvetően két dolog miatt aktuális most mégis a jövő évről regélni. Egyfelől azért, mert lassan közelednek a szocialista párt előválasztásai, másfelől azért, mert - erről szól a francia politikai közbeszéd egy hete - múlt héten megjelent egy Harris Interactive nevű közvélemény-kutató jelentése, mely szerint ha most hétvégén tartanák a választásokat, Marine Le Pen, a szélsőjobbos Nemzeti Front (FN) jelöltje nyerné az első fordulót.

Őstermelő meg a fia kaszál az út szélén. Eccercsak fékcsikorgás, megáll mellettük egy autó, ablak leteker, kinéz egy muki:

- Do you speak english?

Nincs válasz.

- Sprechen sie deutsch?

Idem.

- Parlez-vous français?

Csend.

- ¿Habla usted español?

No word. Ablak felteker, autó el. Őstermelő fia kis gondolkodás után:

- Apám, nem kéne mégis megtanulni valami idegen nyelvet?

- Láttad, mire ment vele...

Aki most azt hiszi, hogy bebizonyítjuk, hogy a franciák igenis beszélnek idegen nyelveket, ki fog ábrándulni. Aki nem hisz, nem csalódik. Francia ember vs idegen nyelv, észosztás indul.

A francia nő. Volt már erről szó egyszer régen, de akkor kihegyeztük a kurvákra. Fölsoroltunk belőlük öt fontosat, de akkor meg nem mentünk bele a lényegükbe. Pedig. Ha a francia férfi köztudottan búzer, akkor a francia nő, utáljuk bármennyire ezt a népséget, tartsuk bár őket büdösnek, műveletlennek, nemzetellenségnek, a francia nő azért mégiscsak fogalom. Nem, nem azért, mert hogy hinnénk az amúgy is idejétmúlt sztereotípiának, miszerint a francia nők szépek lennének. Nem szépek azok. Mi, világlátott férfiak, voltunk anno sok nemzetközi fesztiválokon, Exiten, Diákszigeten, egyetemi Erasmus-partik tömkelegén, a lengyelek, szerbek, sőt románok között sokkal gyakrabban libegett a célkeresztünk, mint a franciák környékén. Néztünk sporteseményeket, de csak orosz teniszezőnők, paraguayi focidrukkerlányok, esetleg brazil szinkronúszó-ikerpárok jutnak eszünkbe róluk. Mellékesen vegyük az európai országok általános felhozatalát talán legjobban mintázó sportot, a kézilabdát. Tessenek jó szívvel választani Görbicz Anita és Sophie Herbrecht között.

Na, melyik melyik?

Hogy jól öltözködnek. Hát ja. És? Hogy könnyűvérűek. Dehogy. Hogy emancipáltak, céltudatosak, hisztisek, önzők. Tök mindegy. Mert nem az számít, hogy milyenek, hanem hogy mit köszönhet nekik Franciaország. Kábé mindent.

Ez ilyen önblogszerű izé lesz csak. Néztem ezt a képet az usai hózásról:

fotó: AFP - Kamil Krzaczynski

És eszembe jutott, hogy tavaly vagy tavalyelőtt télen én csináltam egy majdnem ugyanilyet, a francia Alpokban.

Special sorry to Lobra.

(Fájdalomdíjul esetleg ezt tudom felajánlani. Izé. Mármint az első felét.)

Itt az ideje, hogy a végére járjunk egy kulturális, biológiai, morális, mikroökonómiai és zeneesztétikai tekintetben is kapitális jelentőségű kérdésnek: a tücsök identitásának.

A kiváló ritmusérzékkel, boszorkányos csalafintasággal és kérlelhetetlen optimizmussal végrehajtott médiakampány, mellyel Magyarországnak olyan események dacára is sikerült huzamosan a nemzetközi figyelem középpontjában maradnia, mint a keresztények elleni robbantásos merényletek, a tucsoni lövöldözés vagy az elefántcsontparti polgárháborús helyzet, múlt vasárnap végre Franciaországban is megteremte áldott gyümölcsét. Az ország egyik legnézettebb közéleti műsora, a vasárnap délelőtt milliók háttérzaját szolgáltató Dimanche+ Magyarországon készített rövid riportfilmjében ketten is, nevesen Mong Attila, a Kossuth rádió, és (ha jól emlékszünk) Pócs Balázs, a Népszabadság munkatársa egészen kiváló franciasággal nyilatkozott, imigyen adva tanúbizonyságát annak, hogy Magyarország az iskolázott, művelt, nyelveket beszélő polgárok hazája. Köszönjük nekik!

Beütjük a Google képkeresőjébe, hogy Anglia. Milyen képeket látunk majd? Térképeket, emeletes buszt, Stonehenge-t, postaládát. Görgetünk lefelé, és a sok térkép, tájkép meg toposz között egyszercsak feltűnik majd valami. Két-három kép, ami már nem telefonfülke meg taxi, de ugyanaz van rajta. Veterán autó, történetesen:

Jelent ez valamit? Mért pont veterán autó? Miért nem focista, vagy bárpult? Na játsszunk. Ha azt ütjük be, hogy Slovaquie, mire sztereotippel a tisztelt olvasó, mi lesz a visszatérő kép?

Tavaly is megfogadtuk, hogy jusztse írunk karácsonyi posztot, aztán mégis. Idén is megfogadtuk, aztán tessék. Mint arról tavalyi hasonszőrű posztunkban beszámoltunk, a francia szaloncukrokban található egy kis papírcetli, azon pedig egy idézet. Na, karácsonyi ajándék gyanánt összeszedtünk tíz darab olyan idézetet, melyet szívesen látnánk egy Mistinguett márkájú szaloncukrokba csomagolva. Lehet, hogy pontatlanok leszünk, nem is teszünk idézőjelet, mert egy csomószor fejből merítünk. Kellemetes téli elhízást kívánunk minden kedves valakinek.

Vannak emberek, meg úgy dolgok általában, melyekről érdemes tudni. Közülük némelyik francia, vagy majdnem. Összeválogattunk belőlük egy párat. Sorozatunk nyolcadik részében öt francia bábaasszonyról emlékezünk meg.

Emlékszik még valaki, hogy mért utáltuk a franciákat 2003 vége táján? Megvan még, hogy miért volt Jacques Chirac a fújolás központjában? Nem, nem az atomkísérletek miatt, az még a kilencvenes évek közepe. 2003-ban már más foglalkoztatott minket, ekkor már azt számoltuk lelkesedve, hogy hányat kell még aludni az Európai Unióba való belépésünkig. Nagy örömöknek volt ez akkor forrása. Noha nyilván minden megfontolt és tájékozott magyar eleresztett egy-két szkeptikus megjegyzést, noha valószínűleg minden második magyarral előfordult, hogy az EU-csatlakozást véletlen EU-csalatkozásnak olvasta, valójában Magyarország nagy, döntő és túlnyomó többsége úgy gondolta, hogy ez a dolog nekünk jó lesz. Akik pedig mégsem gondolták így, azok is örültek egy kicsit, egyszerűen azért, mert végre úgy érezhettük, hogy egy asztalhoz ülünk a nagyokkal. Hogy most végre számításba vagyunk véve, és valahol el van ismerve, hogy ha vanni még ma nem is vagyunk, de mi is tudunk vagy tundánk akkora spílerek lenni, mint az a nyavalyás Benelux vagy a stréber németek.

avagy miért sztrájkolnak folyton a franciák?

Nem foglalkoznánk ezzel, ha nem lenne érdekes, és nem is fogunk, mert nem is érdekes. Nyugdíjreform. Csak a szót ha meghallja az ember, megy az életkedve elfele. Nyugdíjreform elleni demonstrációk. Még rosszabb. Nyugdíjreform elleni demonstrációk Franciaországban. Bőeee. Mindamellett ha feltesszük, hogy Umberto Ecónak igaza van, és a demonstráció az nem feltétlen egy probléma felvetése, hanem egy másik probléma tünete, esetleg mégsem érdemes még sutba vetni a témát, hanem el lehet agyalni rajta, úgyis hideg van, és úgyis mindig mindenki kérdezi.

Augusztus 2. Ekkor jelentkeztünk utoljára, ekkor is csak egy zenét nyomtunk ide, ami ráadásul még csak nem is francia. Jó, közben elmentünk nyaralni, dehát most ugye szeptember 19-et írunk, mi a fene van, ennyire nem történt Franciaországban semmi? A helyzet ennél sokkal tragikusabb: ennyire történt.

Fabienne Barbillon: Játékok lázadása

Kedves olvasónk, Nyúl Endre, persze ez biztos álnév, arról számol be, milyen érzés egy francia házasság. Tanulságos írását változtatások nélkül közöljük.

Olvasom az Indexen, hogy Vadócz Krisztián, aki mellesleg egy magyar focista, a beavatatlanoknak mondom, szóval ez a Vadócz megnősült. Leszarnám, ha nem olvasnám, hogy megkérte a nője kezét, és két nap múlva már meg is volt az esküvő. Na ezzel tapostak rá az idegeimre. Most elmesélem, hogy hogyan volt az én esküvőm.

Jó, én basztam el. Mi a fenének kellett nekem francia feleség, azóta se értem, de valahogy úgy hozta a sors, hogy a menyasszonyom sajna francia volt. Még mindig francia, de már nem a menyasszonyom. Noha volt a történetnek olyan pontja, ahol igazat adtam Georges Brassensnek, és inkább voksoltam volna az örök jegyeslétre, végül azért mégis sikerült elvennem. Mindegy. Szóval, pech, az ara nem magyar. Azt gondoltam, ez nem lesz akkora nagy baj, mert végülis eu meg minden. Eu? Meg minden? Hm. Lássuk.

Update-poszt jön. Rövid.

Ha gyerekem lesz, két babakocsit veszek, és azt mondom neki, régen volt egy ikertestvére, csak az nem fogadott szót.