Emlékszik még valaki, hogy mért utáltuk a franciákat 2003 vége táján? Megvan még, hogy miért volt Jacques Chirac a fújolás központjában? Nem, nem az atomkísérletek miatt, az még a kilencvenes évek közepe. 2003-ban már más foglalkoztatott minket, ekkor már azt számoltuk lelkesedve, hogy hányat kell még aludni az Európai Unióba való belépésünkig. Nagy örömöknek volt ez akkor forrása. Noha nyilván minden megfontolt és tájékozott magyar eleresztett egy-két szkeptikus megjegyzést, noha valószínűleg minden második magyarral előfordult, hogy az EU-csatlakozást véletlen EU-csalatkozásnak olvasta, valójában Magyarország nagy, döntő és túlnyomó többsége úgy gondolta, hogy ez a dolog nekünk jó lesz. Akik pedig mégsem gondolták így, azok is örültek egy kicsit, egyszerűen azért, mert végre úgy érezhettük, hogy egy asztalhoz ülünk a nagyokkal. Hogy most végre számításba vagyunk véve, és valahol el van ismerve, hogy ha vanni még ma nem is vagyunk, de mi is tudunk vagy tundánk akkora spílerek lenni, mint az a nyavalyás Benelux vagy a stréber németek.

És ebbe az örömbe rontott bele Jacques Chirac azzal, hogy az ún. kétsebességes Európa mellett kezdett kampányolni erősen. Persze nem ő egyedül, de ha egy francia politikus kampányolni kezd, a német, belga, luxemburgi kollégái (akik akkor történetesen szintén támogatták a gondolatot) nyilván nem fognak látszani mellette. Szóval 2003 októberében, egy bizonyos brüsszeli csúcson, meg persze még utána egy darabig, Chirac vitte legagresszívebben azt a gondolatot, mely szerint jó ez a bővítés, tökre örülünk, hogy most magyar meg lengyel barátainkkal együtt építhetjük a közös Európát, csak közben nem kéne, hogy ez a sok béna vidéki tahó lerontsa a gazdasági és egyéb tevékenységeinket, úgyhogy csináljuk inkább úgy, hogy bővítjük az EU-t, de aztán bizonyos tagállamok egy kicsit egyenlőbbek lesznek majd, mint mások. "Ez lesz majd a motor, ez lesz a példa, így tudunk majd gyorsabban, messzebbre, hatékonyabban haladni." Mondá a francia honatya. Chiracot ekkor nagyon utáltuk emiatt, mert elronotta az örömünket. Noha a kétsebességes Európa végül nem valósult meg hivatalosan, egyrészt helyre lettünk téve, másrészt eszünkbe jutott, hogy amit Chirac mond, valójában már létezik, hiszen Schengen meg euró van, és bizony távolról sem mindenkinek.

A kétsebességes Európa gondolata azóta rendszeresen előkerül, és rendszeresen le is szavaztatik, és most is pont ez történt, előkerült és leszavaztatott, csakhogy a mostani előkerülése igen keményre sikeredett. Részben azért, mert nem más hozakodott elő vele, mint Angela Merkel. Így:

"Az év első felében tapasztalt válság megmutatta, hogy egyes EU-tagállamok hibás magatartása valamennyi uniós tagországnak problémát okozhat. Ezért olyan új és erőteljes mechanizmusra van szükség, amelynek keretében átmeneti jelleggel meg lehetne vonni a szavazati jogot azoktól az államoktól, amelyek túllépik a költségvetési hiány nagyságára vonatkozó határt."

Merkel gondja egyértelmű: Németország évek óta a hátán viszi jóformán az egész európai gazdaságot, és az egyszerű német adófizetőnek kezd nagyon elege lenni abból, hogy ő perkál a nyomi és lusta görögök meg magyarok meg akárkik hibái miatt.

Erre a nyugati nyavalygásra azt szokás válaszolni, hogy Franciaország bekaphatja, egy sor EU-s meg eurós meg schengeni előírást ők se tudnak tartani. Ott is van túlköltekezés, ott is van költségvetési hiány, ott is nyikorog a gazdaság, úgyhogy menjenek szépen az édesanyjuk szőrös izé melegebb éghajlatra, és hagyjanak minket békén. És ez így szép, csak azt nem szabad elfelejteni, hogy a francia vagy német gazdaság nem ugyanúgy nyikorog, mint a magyar. Konkrétan az itt a baj, hogy az európai gazdaság az valóban kétsebességes, és nem azért, mert vannak a gazdagok, meg vannak a szegények. Pl. a szlovák gazdaságot dicsérgetni szokás, eurójuk is van, meg minden, mégse illene a némethez hasonlítani. Még a franciához sem, pedig náluk valószínűleg még jobban is állnak most északi barátaink. Csakhogy az európai gazdaságban (és ez persze teljesen természetes), vannak az egészet meghatározó májerek, meg vannak nekik a csicskáik. Hogy pl. ha a Renault vagy a Siemens vagy az Airbus lehúzná a rolót hirtelen, akkor itt olyan sírás-rívás lenne a fél kontinensen, hogy az összes egér hiperhidratációban fetrengene. Szép nekünk ez a magyar gazdaságunk, de sajnos arra van berendezkedve, hogy a németet ellássa csapszeggel. Ha történetesen nem lenne magyar gazdaság, akkor a németek máshol gyártatnák le a csapszegeiket, és minden menne tovább. Ha meg Siemens nem lenne vagy Nokia, akkor a csapszegeinket mi kénytelenek lennénk felbiztosítótűzni a teniszütőkre.

Röviden, a hét mondata Merkelé, na meg Chiracé, még 2003-ból. Mert szép is az, mikor az erősebb kutya kezd hisztizni. Noha némiképp félelmetes is, persze.