Augusztus 2. Ekkor jelentkeztünk utoljára, ekkor is csak egy zenét nyomtunk ide, ami ráadásul még csak nem is francia. Jó, közben elmentünk nyaralni, dehát most ugye szeptember 19-et írunk, mi a fene van, ennyire nem történt Franciaországban semmi? A helyzet ennél sokkal tragikusabb: ennyire történt.
Annak ellenére, hogy itten ugorkaszezon volt, az utóbbi időben annyit hallottunk a franciákról, amennyit máskor egy évig se. A VB-történések szépen felvezették a dolgot, aztán meg jött a cigány-ügy, közben újralobbant a burka-ügy, hallottunk valami Liliane Bettencourt-ról, aki a regnáló politikai elitet vesztegette heti rendszerességgel megfele, és a tájékozottabbak meg azt is tudják, hogy közben Franciaországban mán megin országos sztrájk- meg tüntetéssorozat van, történetesen a nyugdíjreformok okán. Na, ez mind olyan aktuális téma, amiről illenék szavat ejteni egy francia blogon. És ez mind olyan aktuális téma is, amiről a lóf izé senkinek se nincsen kedve értekezni. És akkor jön a dilemma, hogy hagyjuk nemes egyszerűséggel figyelmen kívül a dolgot, és írjunk másról, vagy azt nem szabad. Nem szabad, mért ne szabadna. Egyfelől szabad, mert mindent szabad, másfelől azonban egyáltalán nem szeretnénk azt a látszatot kelteni, hogy a kényes témákat jegeljük, és ahogy a VB-ről is megemlékeztünk csupán azért, mert ha franciákról beszélünk 2010 júliusában, akkor ez egyszerűen elkerülhetetlen téma, a cigány-hazatelepítés is olyan szinten aktuális, hogy arról nem lehet hallgatni. Na jó, akkor írjuk meg. A gond azonban az, hogy egyrészt már megírtuk a mondandónkat erről, fene a vátesz öreganyánkat, másrészt meg ezzel a témával kapcsolatban is olyan fokú és mérvű hisztéria a legjellemzőbb hozzáállás, hogy nagyon vékony jégre merészkedünk ki a felemlegetésével, amit a mi kényelmes fajtánk kerülni szeret s igyekszik. Szóval itt vívódunk a billentyűzet előtt hetek óta, hogy megírjuk, ne írjuk meg, de ha nem írjuk meg, akkor meg hogy néz ki, ha mást írunk meg, és ezért inkább nem írunk semmit, hanem úgy teszünk, mintha még mindig vakáció lenne, friss sebeket tépdelvén fel ezzel, mert vakáció az nincs, helyette csak ez a kúúrva esőő szakad. És akkor jön a Bede, és ír egy menőségjelentést, és akkor aszongyuk magunkban, na, végülis vasárnap van, dolgunk egy szál se, írjuk meg nosza, mert vannak itt eloszlatnivalók éppen.
Kezdjük egy mellékszállal, azt írja a Márton ebben a cikkben, hogy a franciák szeretnek maguknak tökös vezetőket választani. És fel is sorol rögtön három ilyet, a Napóleont, a de Gaulle-t meg a Chiracot. Clemenceau-t (megint majdnem rosszul írtuk, az utolsó pillanatban vettük észre) nem merte odavenni, de gondolt rá, tuti. Ez így ebben a formában azért hülyeség, mert ez a három (négy) francia politikus pont az a három (négy), akit mi, magyar emberek ismerünk úgy-ahogy, és hát lehet, hogy pont azért ismerjük őket, mert tökösek. Nyilván nem véletlen, hogy nem a, mittudjukmi, Pierre Mendès France-szal példálózunk tárcaíráskor. Másfelől Sarkozy szerintünk éppen pont beleillik ebbe a sorba. Mutassunk egy olyan komoly külpolitikai helyzetet az utóbbi időben, amelyben a franciák meghátráltak. Nem fog menni, még Merkel is rendszeresen lefekszik a francia könyörgéseknek, zsarolásoknak és hisztiknek, pedig ha van valaki Európában, akinek ez nem lenne muszáj, ő speciel az. Csakhogy Sarko, és távol álljon tőlünk a poszt szarrálinkelése, de ezt is megírtuk már, egy arrogáns bunkó, aki tökéletesen alkalmazza az érdekérvényesítésnek azt a módját, hogy addig pofázunk, rinyálunk és fenyegetőzünk, amíg az nem lesz, amit mi akarunk. Ezt politikusoknál nyugodtan hívhatjuk tökösségnek, ott az igazi, "ráborítom-az-asztalt"-tökösség általában nem működik, nyilván nem véletlen, hogy normális ember nem megy politikusnak. Mindennek persze elvileg nem sok jelentősége lenne, csakhogy a román cigányok hazaköltöztetésében pont hogy ez a mérsékelten szimpatikus politikus-tökösség fontos szerepet játszik.
Mindenekelőtt azért említsünk meg valamit. Az, hogy itten a jogvédő és liberális és internacionalista és satöbbi elemzők azonnal félreverték a vészharangot, és Hitlerrel meg fasizmussal rukkoltak elő, hát enyhén szólva túlzás. A Hitler ugyanis, idézzük fel, koncentrációs táborba küldött tök ártatlan embereket, a Sarko meg illegálisan Franciaországban tartózkodó embereket küld nem haláltáborba, hanem haza. Azért az nem ugyanaz. Másfelől Hitler nevű államférfi százezrével küldte az embereket a csúnyába, bírósági tárgyalás és egyebek nélkül, míg esetünkben néhány ezer hazaküldöttről van szó, kiknek ügyét egyenként elbírálják, és a kedvezőtlen elbírálás után még zsebpénzt is kapnak a repülőjegyük mellé. Vagyis lehet itt áriázni, hogy ez mekkora nagy igazságtalanság vagy akármi, de sajnos a helyzet akkor is úgy fest, hogy ebben a hazatelepítésesdiben semmi olyan nincs, amihez egy modern és szuverén országnak ne lenne joga. Ha az embernek lejár a tartózkodási engedélye, akkor sajna haza kell mennie, ellenkező esetben vét a törvény ellen, és akkor a törvény keze lesújt. Nem annyira európai országokban gyorsított eljárással küldik börtönbe az ekként vétkezőket, kicsit európaibb országokban elviszik őket a határig, és azt mondják, heló, a tuti európai országokban meg repülőjegyet vesznek nekik hazáig, és a jegy mellé odatolnak egy borítékban 300 eurót per kopf, plusz egy százast gyerekenként. Ez utóbbi gyakorlat dívik a franciáknál, és hát valljuk meg, azért ez nem olyan nagyon barbár intézése a dolgoknak. Egyébként magával az aktussal nem is nagyon tudnak mit kezdeni a kritikusok, nem azt szokás emlegetni, hogy hát micsoda példátlan dolog is ez, hogy hazaküldenek embereket, hanem azt, hogy Franciaország az EU-n belüli szabad mozgást korlátozza azzal, hogy azokat a romákat, akik már egyszer haza lettek küldve, nem nagyon akarják visszaengedni, avagy gyorsított eljárásban küldenék haza megint. Párizs erre azzak érvel, hogy a bevándorló cigányoknál szokásba jött, hogy mikor megszorulnak anyagilag, igénylik a hazautazási segélyt, egy házaspár két gyerekkel kaszál ugye 800 eurót, amiből röhögve visszastoppolnak Franciaországba azonmód. És hogy ez nem szabad munkaáramlás meg európai polgárok elidegeníthetetlen joga, hanem egyszerűen pofátlanság. De ez, vagyis hát a lényeg, voltaképpen lényegtelen, mert sem a sajtó, sem a politika, sem a közszáj nem erről beszél elsősorban, hanem arról, hogy a Sarkozy miket mondott.
Már megint az a rohadt szimbólum (bocs, de még egy link, ma ilyen nap van). Hogy konkrétan nem az a gond itt, hogy Cosmin Popát hazaküldik, mert lejárt a papírja, hanem az, hogy megbélyegeznek embereket. Hogy az van a retorikában, hogy minden cigány lop. Vagy hogy minden román cigány. Vagy hogy minden román lop. Vagy hogy román lop cigány minden. Amúgy igazuk is van a megbélyegzés-elleneseknek, mert pl. a francia politikusok nyilatkozataiból süt, hogy fogalmuk sincs, mi a különbség egy román cigány, egy francia cigány és egy román nem-cigány között, illetve hogy különbség egyáltalán van. És éppen ezért igaza van a Bedének is, mikor azt mondja, hogy az alpári rasszizmusba való menekvés az milyen csúnya egy magatartás. Csak abban ne legyen félreértés, hogy ez mégsem ugyanaz a helyzet, mint minálunk, Kelet-Európában.
Mi szeretünk ilyenkor bezzegni, hogy na de ha mi csinálnánk ilyet, az egész kontinens hogy nácizna mindjárt. De hát, keziccsókolom, most, hogy a franciák csinálták, az egész kontinens nekiállt nácizni, nem? Egyébként még többen is, mintha mi csináltuk volna, mert a franciákra sokkal többen kíváncsiak, mint ránk. Másfelől irdatlanul nagy különbség van a Sarko-féle megbélyegzés és a magyar-féle megbélyegzés között. Analógia is van, persze. Pl. a francia belügyminiszter előjött egy olyan adattal, hogy Párizsban minden ötödik (vagy negyedik? mindegy, valahanyadik) bűncselekményt cigány követi el. Rögtön jött a felhördülés, hogy na de ez az adat meg ugyan honnan van? A rendőrség statisztikákat vezet az elkövetők származásáról? Na, flashback? Miskolci rendőrkapitány? Valami? Szóval hogy vannak analógiák. Csakhogy az mindenképp hatalmas különbség, hogy Magyarországon általában csak némely újságírók, némely politikusok és némely értelmiségiek találják az ilyesfajta kijelentéseket borzalmasnak, a közönséges állampolgárok többségének meg legfeljebb stílusbeli kifogásai vannak, míg Franciaországban egy ilyen kijelentés után nagyvárosonként több tízezren vonulnak ki az utcára tüntetni és az elnök lemondását követelni. És ezzel most nem azt akarjuk mondani, hogy a franciák milyen kurvára nagy demokraták, mi meg mennyire nem vagyunk azok, hanem csak azt, hogy az efféle kijelentéseknek más következménye van nálunk, és más a franciáknál. Sarko nagyon jól tudja, hogy ha elkezd burka-betiltásról beszélni, akkor sztrájkok lesznek meg petíciógyűjtések, és az összes rádió betelefonálós műsorában erről vitáznak majd a hallgatók. És mégis mondja. Nyilván nem véletlen.
Ha ma Magyarországon egy politikus cigányozik, azért teszi, mert azzal bevágódik egy csomó magyarnál. Sarko ellenben nem azért cigányozik, mert be akar vágódni a franciáknál, hanem azért, mert tudja, hogy a balos tüntetők ezzel ellesznek egy kicsit. Most történetesen a Bettencourt-ügyről kellett elterelni a figyelmet, meg a nyugdíjreformról. A burka-témánál a válságkezelésről. Vagyis Sarko módszere nem abban áll, hogy a nép legsötétebb reflexeire, zsigeri viszolygásra meg hasonlókra játszik rá, és így gyűjt jó pontot, hanem abban, hogy kiválaszt egy marginális, de vizuálisan nagyon ütős témát, és oda belecsap egy jó nagyot, mert úgy kalkulál, hogy jobban jár, ha ezért hallatszik az anyázás, és nem a kormány "valódi" politikája miatt. Évente néhány ezer kitelepített román cigány, akiknek a többsége tényleg nem egy földre szállt angyal, nyilván nem fog nagy vizet zavarni, akár marad Marseille-ben, akár átcuccol Rómába. Kétezer burkát viselő muzulmán nő nyilván nem fog nagy vizet zavarni, akár átöltözik nikábba, akár befalazza a férje. Viszont mind a városok parkjában táborozó cigánykaraván, mind a burkás nő nagyon erős kép, és elég erős szimbólumokat (egyenlőség, szabadság, ilyenek) piszkál ahhoz, hogy a francia nép ne menjen el vállrándítva a polémia mellett. Miről van szó valójában? Arról, hogy a francia jobboldal ki akar vonulni a nyugdíjszektorból, és angolszász mintára áttolná az állam számára kínos, a magánszektor számára viszont zsíros falatot a biztosítók tányérjába? Nem tudjuk, mert nem erről szól a vita, hanem a néhányezer kitoloncolt románról. Sarko egyébként valóban bicskanyitogató és sokszor valóban aljas polgárpukkasztása tudatos stratégia, mely mögött konkrét és tudatos politika van. Hogy jó vagy rossz politika, az mindegy, a lényeg, hogy van. Magyarországon eddig még nem nagyon derült ki sose, hogy a cigányozás elterelő hadművelet volt csupán, mert egy kormány így akart suttyomban stratégiai reformokat végrehajtani. És ez mondjuk lényeges különbség.
Ne legyenek kétségeink: a nagy port felverő francia politika mindig belpolitika. A francia külpolitika csendesen intézi a dolgait. Arról, hogy Bernard Kouchner hogyan győzködi az afgán kormányt a választási csalások korlátozásáról, arról, hogy Nicolas Sarkozy mit pusmog Angela Merkellel kéthavonta, arról, hogy különböző félig vagy teljesen francia hadtestek milyen szerepet kapnak afrikai konfliktusok kezelésében vagy megelőzésében, nem szokás hallani. Mi ugyanis arról hallunk, ami a biztosítékot kicsapja, és a franciáknak nincs pl. a szlovák-magyar viszonyra emlékeztető biztosítékkicsapós bénázása a külpolitikában. Ami hangosat szól, az mind belügy. És mivel belügy, mi, kintről nézve, nem is nagyon értjük. Az még adhat szemöldökráncolásra okot, hogy milyen belpolitika már az, amit nem zseníroz, ha a saját népét meg országát járatja le a fél bolygó előtt. De hát, erről van szó éppen, a franciákban többek közt pont azt szokás utálni, hogy szarnak bele a világ véleményébe. Így aztán Sarkozy és Anelka előtt szabad a pálya. És a legbosszantóbb az, hogy a francia világleszarásnak a végén általában igaza is van. Nincs abban semmi, ha mások is látják, hogy suttyók vagyunk. Mert hiszen a mások is suttyók.
