Ez meg mi?

Ez itt a Mistinguett-médiabirodalom központi egysége.

Célunk, hogy a magyar blogoszférát információkkal lássuk el a franciákról.
Az objektivitás és az információk megbízhatósága, az nem célunk.

Kapcsolat:
misztenget gmail com

Jártam már itt, de én másra emlékszem

Igen, történtek változások.

Régebben csak okoskodtunk, ma informálunk is. Régebben egyprofilúak voltunk, ma színesek, mint a karnevál. Régebben egy blog voltunk, ma több.
Bővebb információkért kattanj ide.

Címkék

A birodalom


Vagyis ez a blog itten. A hasáb tetején láthatók a célkitűzéseink.


Francia politika és közélet. Informatívan, de nem teljes körűen. Ja, és nem is objektíven, mi úgy nem tudunk.


Gasztronómia, na meg a franciák, ahogy közük van hozzá.

Bővebben minderről itt.

A szövetségesek


A francia futballválogatott magyar szurkolói blogja. Beszámolók, hírek, elemzések, meg ami még eszünkbe jut.


A magyar bormédia legnépszerűbb orgánuma. Néha egy-egy francia vonatkozással, tőlünk.

Franciák, akikről érdemes tudni - IX.

2011.07.15. 11:00 - mistinguett

Címkék: történelem nyelv észosztás néplélek mindennapjaink szürkesége 5 valami

Vannak emberek, meg úgy dolgok általában, melyekről érdemes tudni. Közülük némelyik francia, vagy majdnem. Összeválogattunk belőlük egy párat. Sorozatunk kilencedik részében öt francia kisebbségről emlékezünk meg.

Vallásosak

És akkor egy kis elmélet rögtön az elején. Kisebbségnek elvileg azt nevezzük, ami kisebb. Vagy kevesebb. Kevesebb a mensevik mint a bolsevik, ergo a mensevik a kisebbség, a bolsevik meg a többség. Ebben az értelemben pl. ma Magyarországon az operahallgatók és a punkok egyaránt kisebbségnek számítanak, hiszen sokkal több opera-nemhallgató és nem-punk van, mint fordítva. Van azonban a kisebbségnek egy cizelláltabb definíciója. Eszerint nem az a kisebbség, aki kevesebben, hanem az, aki korlátozva van. A klasszikus példa erre a dél-afrikai apartheid, vagy Saddam Hussein, ja, bocs, Szaddám Huszein rezsimje, aki a kisebbségi szunniták élén nyomorgatta a többségi síitákat. Ez ugye klasszikus diszkrimináció volt, etnikai tisztogatással, koncepciós perekkel, hátrányos megkülönböztetéssel, mindennel, pedig a síiták többen voltak. Másik hasonlóan klasszikus példa a nőké, akik pl. Magyarországon is többségben vannak, mégis szokás kisebbségként emlegetni őket, mert pusztán női mivoltuk miatt hátrányosan vannak megkülönböztetve itt-ott. Ez utóbbi tipológia szerint tehát pl. az operahallgatók nem számítanak kisebbségnek, mert ugyan kevesebben vannak, mint az opera-nemhallgatók, de a világon semmilyen hátrányuk nem származik abból, hogy ők operát hallgatnak: nem csúsznak le emiatt állásokról, nem néz rájuk ferdén a szomszéd, és senki nem nehezményezi, ha felvonulnak szmokingban az Andrássy úton. Ellenben a punkok kisebbségnek számítanak, mert bizonyos munkahelyeken jobb, ha nem híresztelik, hogy ők szeretnek tarajosak lenni, bizonyos szomszédok ferdén néznek rájuk, és bizonyos többségiek nem vennék szívesen, ha felvonulnának az Andrássy úton.

Na, nem biztos, hogy ezt a kijelentést felhőtlen öröm és teljes egyetértés fogadná a franciáknál, de ez utóbbi definíció szerint a vallásosak kisebbségnek számítanak Franciaországban. A franciák, erről már volt szó, nagyon komolyan veszik az ún. laicitás elvét, ami azt jelenti, hogy az állam profán, vallásokhoz köze nincsen. Ez önmagában persze nem jelent hátrányos megkülönböztetést, az állam azzal foglalkozik, amivel akar, ha speciel nincs kedve külön foglalkozni a villanyszerelőkkel, az még nem jelenti azt, hogy a villanyszerelőket elnyomja. Ellenben ha a villanyszerelői ügyekben való semlegességre hivatkozva pl. megtiltaná a villanyszerelőknek, hogy ráfessék az autójukra, hogy villanyszerelő, az már durva lenne, akkor már joggal csápolna és szólítana fel országos sztrájkra a szakszervezet. A helyzet az, hogy a francia állam az utóbbi időben előszeretettel alkalmaz valami ilyesfajta logikát a vallásosakkal szemben. Hogy asszongya, tilos pl. utcán imádkozni. Tilos nikábot hordani. Tilos fejkendőben iskolába menni. Miért? Mert a francia állam világi, válaszolja a francia állam. Ezzel szépen összekeveri a szezont a fazonnal, hiszen azért, mert a francia állam világi, a francia állampolgárok még lehetnek vallásosak, és épeszű ember nem várja el tőlük, hogy ezt takargassák vagy tagadják le. Pl. a francia állam fiú vagy lány? Se nem ez, se nem az, mondja a francia állam, ő egy ilyen androgün izé, pontosabban se andro, se gün, nincs neki se fütyije, se nunája. El kell-e várni akkor a francia állampolgártól, hogy szemérmesen titkolja, hogy őneki van-e valami a lába között? Lehetne-e pl. gay pride-ot betiltani arra hivatkozva, hogy a francia állam aszexuális, ezért szexualitásnak utcán helye nincs? Nem, nem kell elvárni, és nem lehetne betiltani. Ezzel szemben a vallásosak (jaja, tudjuk, kik) rendszeresen abajgatva vannak Franciaországban, méghozzá pontosan úgy, mint ahogy a kisebbségeket szokás abajgatni. Ebből pedig mink arra következtetünk a logika talaján, hogy Franciaországban a vallásosakat nyugodtan lehet kisebbségként emlegetni.

Okcitánok

Érintőlegesen róluk is volt már szó egyszer, sőt még érintőlegesebben kétszer. Az okcitánok nem abba a fajta kisebbségbe tartoznak, mint a vallásosak, hanem az ún. történelmibe. Történelmi kisebbségnek (mi és most) azt az embercsoportot hívjuk, aki régóta ott él valahol, de nem asszimilálódott, amiért egy csomószor meg is ütötte a bokáját, de ma már nem biztos, hogy a mássága okán baszogatva vagyon. Kábé mint minálunk a svábok. Franciaországban van egy csomó ilyen történelmi kisebbség, a baszkoktól az elzásziakig elég számosan, de közöttük a legviccesebb műfajt azok viszik, akik nem csak büszkén vagy kevésbé büszkén ápolgatják a kisebbségi identitásukat, hanem kifejezetten "függetlenségért harcolnak", holott nekik maguknak a többségük, akik így tehát a kisebbség többségének minősülnek, sem gondol semmi olyat, hogy ő ne lenne ugyanúgy francia is, mint ahogy mondjuk breton. Az okcitánok ilyenek. Hogy kik ők, igazából nem tudjuk, sejtésünk szerint magukat okcitánoknak hívó katalánok, de ezt csak halkan mondjuk, nehogy meghallják, és baj legyen belőle. Marseille például elvileg az okcitán világ fővárosa, nyugodtan el lehet menni Marseille-be, és okcitánul kérni a kiflit a boltban, elképzelhető, hogy ha oroszul próbálkozunk, hamarabb lakunk jól, ennek ellenére valami miatt van egy viszonylag hangos és rendkívül mókás okcitán csoport, akik kábé úgy élik meg az okcitánságukat, mint mondjuk a korzikaiak a korzikaiságukat, mínusz FLNC. Hogy ez mennyire fiktív háború, azt jól mutatja, hogy az okcitánok a zenében nyomulnak a legjobban, übertuti képviselőjük nem más, mint a Massilia Sound System, egy reggae-hip-hop-akármi zenekar, egyébként nem is rosszak.

 

Valdensek

Ezév július elején 250 osztrák pap hirdetett konstruktív hívői engedetlenségi izét XVI. Benedek pápa ellen, követelve, hogy a katolikus egyház engedje a nőket is papnak állni. Ultraliberális katolikusok, nyilván. Azazhogy persze dehogy. A kereszténység babaszobájában, mikor még nazarénus zsidóknak hívták a krisztusi tanok hirdetőit, egyáltalán nem volt ritka a gondolat, hogy ha Jézus aszonta, akkor legyen is az, és vétessék szó szerint az Isten-színe-előtt-mindenki-egyenlő. Sőt, a gondolat nem is halt ki a nazarénusokkal, hanem tovább létezett egyes felekezetekben, amelyek a mindenki-egyenlő rigmusból kiindulva olyanokká váltak, mint ma egyes nyugati antikapitalista aktivisták, kik azt hirdetik, hogy mindenki elégedjen meg a tisztes szegénységgel, és akkor mindenkinek jut valami kicsi, nem sok, de az mindenkinek. A ferencesek a legsikerültebbek ezek közül, de ilyenek a valdensek is, akik Vald Péternek, bár a Péter nem biztos, a követői. Ő egy 12. századi bácsi, aki kezdetben gazdag volt, de aztán elment szegénynek, mert megvilágosult. Ha emlékszünk a Rózsa nevére, ott nagyjából ki van fejtve, hogy a középkorban ez a szegénység-dolog elég érzékenyen érinti a papságot, mert hát mégis hogy van az, hogy könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába, oszt közbe meg a püspök úr tele van dellával, és ezért a püspök úr nem nagyon szereti a szegénység-hívőket, esetleg eretneknek is nyilvánítja, és tűzzel-vassal irtja is az ilyen népeket. A valdenseket azonban nemcsak, és talán nem is elsősorban ezért utálták, hanem azért, mert úgy gondolták, mint az osztrák irredenták, hogy nők is lehessenek már papok. Illetve nem papok, mert olyanok a valdenseknél nincsenek, hanem valami ilyen papfélék. A valdensek így hamar periférián találták magukat. Na, amikor aztán a protestánsokkal is barátkozni kezdtek, akkor végképp elrúgták a pöttyöst, és 1545-ben I. Ferenc meg is öletett belőlük kb. 2700-at. Aztán 1655-ben, az ún. Valdens húsvét után, amely egy piemonti valdens-öldöklést takar, szegény olasz valdensek a franciákhoz menekülnek, akik 1686-ban kergetik őket tovább. Nem épp a legfontosabb kisebbség a francia történelemben, de hát a kicsi az kicsi.

A déliek

Mármint a déli féltekéről származók. Francia Polinéziából, Új-Kaledóniából, stb. "Ceux des îles", vagyis a "szigetek népe", így hívják a franciák (nyilván Illyés Puszták népe, franciául "Ceux des Puszta" című könyvére utalva ezzel), az innen származó kreol bőrű, esetleg teljesen fekete embereket, akik igen érdekes színfoltját képezik a francia népnek, bármit is értsünk ez utóbbin. A színfolt egy pacsnija: az imént, július 14-én a szokásos párizsi seregszemle egyik legnagyobb lelkesedéssel várt epizódja az volt, amikor rendőrök a legfőképp a maori ajkú szigetek környékén dívó, az Új-Zélandi rögbi-válogatott révén világszerte ismert harci tánccal, a hakával szórakoztatták a közönséget (0.11-től).

 

Gyerekek

Erről nem beszélünk most részletesen, mert ha belekezdünk, sose érünk a végére. Blogunk lelkes és rendszeres olvasói bizonyára sikerrel dekódolták már, hogy mi itten nagyon szeretjük a nőket. Nem olyan értelemben, ahogy ez általában értve van, hogy legyet röptébe, hanem olyan értelemben, hogy nagy tisztelői vagyunk a libáknak, hoppá, kicsusszant, bocs, de ugyanakkor tényleg. Mondtuk itt már, hogy pl. a női egyenjogúsági harcoskodásnak mennyire barátai vagyunk, amitől azonban független a gyermekek iránti feltétlen elkötelezettségünk, és nem bírjuk nem észrevenni, hogy a női emancipációs harcok eredményeképp a gyerekek, és sajnos közülük is a legvédtelenebbek, a csecsemők jogai igen durván el lettek felejtve. Az, hogy a női egyenjogúsági harcok egyik sarokköve az abortuszhoz való jog volt, nem túl szép, de igen kiváló példája annak, hogy a szabadság beteljesülése mindig, de tényleg mindig valaki más szabadságának a korlátozását is jelenti egyben. A helyzet ugyanis az, hogy gyermek és nő között van egy eredendő érdekellentét, minthogy egy darabig ugyanabban a testben kénytelenek egzisztálni. A legalapvetőbb jog pedig, ha lehet adni bizonyos Michel Foucault elméleteire, a saját testünkkel való korlátlan rendelkezés volna. Ellenben addig, amíg a magzat és az anya kénytelen osztozni egy és ugyanazon testen, addig minimum egyikük nem korlátlan ura önmagának. Félreértés ne essék, nem antiabortusz-kampányt vezetünk itt, csak intellektuálisan verjük a izé. Mindenesetre ha pl. ma Franciaországban valaki felveti, hogy a szülési szabadság ne már csak 16 hétig tartson, hanem kicsit tovább, éppen a feministák fognak a legerőteljesebben tiltakozni, mondván, hogy már a 16 hét miatt is eleget szopnak a munkavállalásnál, hiszen a rohadvány munkaadók hátrányosan különböztetik meg őket miatta. Persze igazuk van, a munkaadók valóban képesek ilyenre, de ettől még tekintsünk meg egy három hónapos csecsemőt, és nevezzük meg azt a dolgot, amihez feltétlenül joga van neki. Az élethez, ja. És másodsorban? Esetleg az anyukájához? Van arra bármilyen erkölcsileg vállalható érv, hogy egy három hónapos csecsemőt kivegyünk az édesanyja kezéből, és betegyük napi 7-8 órára bölcsődébe? Mikor a feministák azzal érvelnek, hogy de hát az ő karrierjükkel mi lesz, ha nem adják le a gyereket három hónaposan, igen durván feledkeznek meg arról, hogy a csecsemőnek is van joga bizonyos dolgokhoz, és különösen szívszorító arra gondolni, hogy a gyerekek jogai ellen épp a saját édesanyjuk kampányol a legvehemensebben. A feministák a férfiak ellen szeretnének háborút nyerni, de a harc áldozatai egyelőre a gyerekek, sajnos. Ettől még simán lehet támogatni a feminista törekvéseket, mi is ezt tesszük, de a gyerekeket se feledjük, légyszi.

A bejegyzés trackback címe:

https://mistinguett.blog.hu/api/trackback/id/tr572421413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.07.23. 21:18:32

Megjegyezném, hogy a mensvikek eredetileg többségben voltak, mint a bolsevikok.

2011.07.23. 21:19:08

többségben=többen