Ez meg mi?

Ez itt a Mistinguett-médiabirodalom központi egysége.

Célunk, hogy a magyar blogoszférát információkkal lássuk el a franciákról.
Az objektivitás és az információk megbízhatósága, az nem célunk.

Kapcsolat:
misztenget gmail com

Jártam már itt, de én másra emlékszem

Igen, történtek változások.

Régebben csak okoskodtunk, ma informálunk is. Régebben egyprofilúak voltunk, ma színesek, mint a karnevál. Régebben egy blog voltunk, ma több.
Bővebb információkért kattanj ide.

Címkék

A birodalom


Vagyis ez a blog itten. A hasáb tetején láthatók a célkitűzéseink.


Francia politika és közélet. Informatívan, de nem teljes körűen. Ja, és nem is objektíven, mi úgy nem tudunk.


Gasztronómia, na meg a franciák, ahogy közük van hozzá.

Bővebben minderről itt.

A szövetségesek


A francia futballválogatott magyar szurkolói blogja. Beszámolók, hírek, elemzések, meg ami még eszünkbe jut.


A magyar bormédia legnépszerűbb orgánuma. Néha egy-egy francia vonatkozással, tőlünk.

Spárta - II.

2010.10.19. 11:00 - mistinguett

Címkék: politika gazdaság észosztás mindennapjaink szürkesége

avagy miért sztrájkolnak folyton a franciák?

Nem foglalkoznánk ezzel, ha nem lenne érdekes, és nem is fogunk, mert nem is érdekes. Nyugdíjreform. Csak a szót ha meghallja az ember, megy az életkedve elfele. Nyugdíjreform elleni demonstrációk. Még rosszabb. Nyugdíjreform elleni demonstrációk Franciaországban. Bőeee. Mindamellett ha feltesszük, hogy Umberto Ecónak igaza van, és a demonstráció az nem feltétlen egy probléma felvetése, hanem egy másik probléma tünete, esetleg mégsem érdemes még sutba vetni a témát, hanem el lehet agyalni rajta, úgyis hideg van, és úgyis mindig mindenki kérdezi.

Franciaországban éppen most, ezekben a percekben [update: már elmúlt] országos demonstráció zajlik, milliók vannak az utcán, mert nem akarják a Sarkozy által elővezetett nyugdíjreformot. Nem tudható még [update: de, most már tudható], hogy összesen hány tüntető lesz, de minden bizonnyal sok. Közben az ország egyes pontjain nincs benzin meg gázolaj, mert a kőolajfinomítóknál is sztrájkolnak. Mert nem akarják a reformot. Illetve nem nem akarják, mert abban mára viszonylag nagy az egyetértés, hogy reform kell. Abban kisebb, hogy milyen. Jönnek az okosok, és elemzik széjjel a Sarko elképzeléseit, jönnek a másik okosok, és elemzik széjjel a szocialisták kritikáit. De okosok ide vagy oda, elemzések ide vagy oda, azért mégiscsak egy elem körül folyik a közmorgolódás: a nyugdíjkorhatár kitolásáról lenne szó. Nem meglepő, persze, az istenadta nép az elemzéseket nem hallgatja végig úgyse, ő csak aztat érti, hogy tovább kell dolgozni, ami megint azt az érzést erősítheti bennünk, hogy a francia nép olyan, mint az olasz focista: ha csak fele annyit hisztizne meg reklamálna, mint amennyit szokott, mindjárt maradna ereje normálisan játszani. De nézzük azért meg, hogy mi ez az örökös hiszti.

Tegyünk egy pár lépést hátra. A második világháborút, ez nem újság, Franciaország kissé nehezen viselte. A jó oldalon ért azonban a végére, és 1946-tól kezdve a francia gazdaság, mint Alain Robert a Taipei 101-re, úgy kúszott fel a világ izomhatalmai közé. Mi történt? Semmi különös, Franciaország lemásolta az amerikai kapitalizmust, és mivel szokás szerint mázlijuk volt, nagyon jól jöttek ki belőle. 1973-ig a francia gazdaság tehát folyamatos extázisban repkedett egyre följebb, az életszínvonal nőttön nőtt, és mindenki boldogan énekelt. 73-ban azonban megtorpant a repkedés, természetesen a zsidók miatt: az arab-izraeli háború folyományaként az OPEC arab tagországai bekeményítettek ugyanis, és kitalálták, hogy nem adnak több olajat Izrael szövetségeseinek. Lőn tehát az 1973-as olajválság, a kőolaj ára négy hónap alatt megnégyszereződött a fejlett nyugati országokban, és akkor a franciák torpantak egyet. Az ország gazdaságának növekvése nem állt meg, persze, azonban a költségvetés, a világháború óta először, megingott. '79-ben aztán megint betoszott a ménkű, ezúttal az iráni forradalom hatására, de szintén olajár-emelkedés formájában. És eljövend 1981, a fatális év, melyben két fontos dolog is történik.

Egyfelől megválasztják a modern Franciaország első baloldali elnökét, François Mitterrand-t. Mitterrand egy reform-programmal nyeri meg a választásokat, és deklarált célja egyszerűen az életszínvonal növelése és az életminőség javítása. Bevezeti az ún. RTT-t, ami azt jelenti, hogy a munkaidő heti negyvenről heti harminckilenc órára csökken. Ezzel párhuzamosan 10 %-kal felemeli a munkabéreket, 25 %-kal a szociális lakhatási támogatásokat, eltörli a halálbüntetést, többet költ az oktatásra, vállalatokat meg bankokat államosít, és hasonlók, ne ragozzuk, tipikus baloldali politikát folytat. Mindez azonban egy másik fontos eseményt von maga után. A balos gazdaságpolitika miatt a tőke megijed ugyanis, elkezd kifele menekülni az országból, ami egyáltalán nem jön jól, mikor a reformok már eleve drágák. Lehet találgatni, mi lesz a vége: a háború óta először deficittel zár a francia költségvetés. Mitterrand maga is felismeri, hogy ez így nem lesz jó, és '83-ban szigorít a költségvetésen, de ekkor már késő. Noha '84-től kezdve megpróbálják visszakapitalizálni a gazdaságot, a költségvetési hiány '81-től egészen máig megmarad, soha többé nem nyereséges a francia állam, az államadósság pedig - logikusan - nő és nő és egyre csak növekszik. Mennyire? Ennyire:

Forrás: wikipédia

Ezt is a szocik kúrták el - mondanánk erre csípőből, ámde hátrébb a lassú testű agarakkal. Egyfelől, ne feledjük, 95-től máig jobbos elnök van, oszt mégis, másfelől Mitterrand elég gyorsan kapcsol, és megpróbálja visszaállítani a gazdaságot egy élhető pályára. Egy bizonyos Jacques Chirac nevű emberrel karöltve visszaprivatizálnak egy csomó korábban államosított dolgot, meg persze szigorítják a költségvetést. Elnöklése második felében pediglen nem más elvet kezd követni, mint az ún. szociális piacgazdaság közismert princípiumát. Mér, nem közismert? Na ne már, az EU-nak is ez a hivatalos gazdaságpolitikája, nem tudtad? De most tényleg, nem tudtad? Szo-ci-á-lis pi-ac-gaz-da-ság! Na jó, szóval arról szól ez a modell, hogy kurvára liberális gazdaságpolitikát folytatunk, csak közben van kemény társadalombiztosítás, munkanélküli segély meg minden. Állítólag a németek azért olyan gazdagok most, mert kitalálták ezt a szoci piacgazdaságot, és jól alkalmazták. És a Mitterrand is ezt vezeti be a franciáknál. Hogy mennyire működik... hát annyira nem, mint a németeknél, de annyira igen, hogy a nagy költekezés után reszkető frankot megacélosítsa egy kicsit, és hogy a gazdaság úgy-ahogy elálldigáljon. De ennél sokkal fontosabb, hogy közben a szociális reformokkal Mitterrand megteremti azt, amiért egy csomó francia mind a mai napig hálás neki, és amit némileg populárisan úgy is szokás hívni, hogy az emberarcú kapitalizmus.

Mint említénk, a francia gazdaságpolitika angolszász, pontosabban amerikai mintát követve kezd el szárnyalni a 2. vh után, az amerikai minta pedig, tudjuk, ultraliberális, mindent szabad, szolidaritás nuku. Igen ám, csakhogy a franciáknak már a 18-19. században is mást jelentett a szabadelvűség, mint az angolszászoknak. A kert-hasonlattal szokás ezt a különbséget érzékeltetni: szabadon növő angolkert vs agyontervezett franciakert. A gazdaság vadhajtásait itt-ott visszametsző, de alapvetően nem beavatkozó angolszász modell versus a szabadelvűség francia értelmezése, mely szerint mindent szabad, és majd mi gondoskodunk is róla, hogy szabad legyen, sőt még azt is megmondjuk, hogyan. A francia népnek ezért kedves a gondoskodó állam képe, és szintén kedves forradalmi jelszavuk a szolidaritás is. Így amikor Mitterrand elkezd szocializálni, az egyfajta menekvés az angolszász kapitalizmustól, és hát tetszik sokaknak. Ráadásul szintén Mitterrand alatt születik meg egy nagyon lényeges törvénycsomag, az ún. Aroux-törvények. Ezekben kimondatik, hogy senkit nem szabad a politikai hovatartozása vagy megnyilvánulása miatt a munkahelyéről kirúgni, valamint hogy a vállalatoknál lennie kell egy üzemi tanácsnak, parlagi néven szakszervezetnek. Na, ezért van Franciaországban folyton sztrájk: minden nagy vállalatnál ott ül a szakszervezet, felmarkolja a munkabérek 0,2 százalékát, és abból ténykedik meg érdekképvisel. Gondoljuk csak el, egy nagyobb, mondjuk 500 embert foglalkoztató, viszonylag jól menő cégnél az össes bér együtt simán megvan 1 millió euró, annak a 0,2 százaléka 20 ezer euró, havonta. Abból lehet sztrájkot meg tüntetést szervezni épp. És hát ezek a szakszervezetek ezért meglehetős aktívak Franciaországban, és szépen hozzá is lett szoktatva mind a politika, mind a jóemberek, hogy ha valami sokakat érintő megszorítás van kilátásba helyezve, akkor ott kő kövön nem fog maradni. Valójában a politika már nem is veszi komolyan a sztrájk nélküli rinyálást. (Sarko a nyugdíjreform elleni tüntetések első hullámakor pl. olyat mondott, hogy 5 millió tüntető az semmi, mert ha 5 millióan tüntettek, az azt jelenti, hogy 60 millióan otthon maradtak.)

A francia jobbosok között azonban akad egy jópár liberális, pl. Sarkozy is, akik nem hisznek az emberarcú kapitalizmusban, illetve hisznek, csak egyrészt úgy gondolják, hogy az ember arca nem olyan szép, mint azt a szocik elképzelik, másrészt kicsit jobban elfogadják a szabad verseny jótékony hatásának tézisét, mint a többiek. A jobbos gazdaságpolitika ezért 1995, vagyis Chirac első győzelme, de még annál is inkább 2007, vagyis Sarko győzelme óta egyre csak próbálja lerázni magáról a szociális gazdaságpolitika által felvállalt kötelezettségeket. Jobbos kormányok előszeretettel nyirbálják meg pl. a közoktatás vagy még inkább a kultuszminisztérium költségvetését, ahogy a szociális juttatásokra is szeretnek kevesebbet költeni. Most a nyugdíjjal bűvészkednek, és a baloldal azzal vádolja őket, hogy egyszerűen le akarják építeni a nyugdíjrendszert, mert ha az emberek elkezdenek nem bízni az állami nyugdíjban, akkor majd, akár az amcsik, öngondoskodnak, a magán-nyugdíjpénztárakhoz fordulnak, ami természetesen hatalmas üzleti lehetőség a randa gonosz kapitalista biztosítóknak, kik a randa gonosz kapitalista politikusok cimbijei. A jobboldal meg azt mondja, hogy hát kéremszépen, ha nincs péz, nincs péz. A bal még hozzáteszi, hogy ráadásul tessék már megnézni, Anglia mire ment a nagy liberalizmusában, nagyobb szarban vannak a válság után, mint a franciák, meg hogy Obama is szocializál épp, a liberek őshazájában. A jobb meg azt teszi hozzá, hogy akárhogy is nézzük, a szocik nem értenek a gazdasághoz, és kész, úgyhogy inkább ne is ugassanak bele. Csak úgy feszül egymásnak a két tábor.

Nyilván nekünk kell feloldani ezt a feszültséget, senki más nem vállalkozik rá. Egyfelől mindjárt szögezzük is le, hogy a franciaféle kapitalizmus tényleg emberarcú, de mindenesetre jó kis helyet csinált a persze amúgy sem annyira rossz kis hely Franciaországból. És ehhez annak is igen sok köze van, hogy a szocik, hát amúgy szoci módra, nem sajnálták a naftát az olyan drága területekről, mint pl. az oktatás meg a kultúra. Ezeket a területeket a jobboldal gyanakvással figyeli, egyrészt azért, mert az ún. értelmiség soraiban van egy csomó balos, másrészt azért, mert nagyon nehéz számszerűsíteni, hogy ezeknek a területeknek mely részterületeibe érdemes pénzt befektetni, és mely részterületek viszik a dellát értelmetlenül. Másfelől az az elképesztő szociális háló, a hihetetlen magas munkanélküli és egyéb segélyek, a nagylelkű társadalombiztosítás nem jönnek rosszul az egyszeri halandónak alkalomadtán, nehezen is válna meg tőlük. Harmadrészt a francia állam a sztrájkok és a köztisztviselők alacsony fizetése ellenére is képes minőségi szolgáltatást nyújtani, bizonyíték erre az SNCF (francia MÁV), mely az utóbbi időben nyereséges, miközben ilyen állomásokat épít:

Mit mond hát a francia bal, ha a jobb túlköltekezéssel vádolja, meg fenntarthatatlan gazdaságpolitikával? Hát mit mondana, amit a szocik általában: majd a gazdagok kifizetik. Gazdagokon pedig a gazdag cégeket kell itt érteni. Mármost ez baromi demagógnak tűnik, de a francia balnak mégis van egy érve, és az nem más, mint maga a jó kis ország, az, hogy a Mitterrand-féle Franciaországban egyszerűen jobb lenni, enni, dolgozni, csajozni, mint mondjuk a Thatcher-féle Angliában. A bal azt mondja, hogy ő tud csinálni jó kis helyet, és ha ez 3-4 % költségvetési hiánnyal megy csak, akkor a milliárdos cégek, akiknek a vezetői és tulajdonosai szintén örülnek, hogy jó kis helyen laknak, majd szépen összedobják azt az évi pártíz milliárd eurót. Nem (csak) szolidaritásból, nem nagylelkűségből, hanem azért, mert minőségi szolgáltatást, minőségi országot, minőségi hétköznapokat kapnak érte cserébe. A francia jobb, és persze a nagy vállalatok erre azt felelik, hogy az a pártíz milliárd euró, az kurva sok pénz. A francia bal meg erre azt, hogy 20 évvel ezelőtt átlagosan a bevétel felét vitték haza a tulajdonosok és részvényesek, a másik felét az alkalmazottak, míg ma ez az arány 60-40 %, hát tessenek a tulajdonosok egy kicsit kevesebbel is megelégedni. Erre pedig az a válasz, hogy a tulajdonosok meg részvényesek már így is baromi sokat fizetnek, úgyhogy ahelyett, hogy lázítanak ellenük, inkább köszönjék meg, hogy nem húztak még ki Kínába. S. T. B.

Nem kevesebbről szól ez a vita, mint arról, hogy meg lehet-e menteni a 80-as éveket, mikor tejjel-mézzel folyó társadalom volt Franciaországban, és mindenki neonrózsaszínben táncolt. Elnézvén a tendenciát... nem nagyon lehet. De nincs abban semmi meglepő, ha a francia nép egyik része kissé fájdalmasan válik meg az álomországjától. Sem abban, hogy akad önkéntes vállalkozó a megmentésére.

A bejegyzés trackback címe:

https://mistinguett.blog.hu/api/trackback/id/tr482375833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sigismundus · http://csakugyirkalok.blog.hu/ 2010.10.21. 16:10:28

Tehát ha jól értem a posztot ott is hasonló régi beidegződéstől kellene most megszabadulni, és ez épp oly nehéz, mint nálunk a kádári örökség.

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2010.10.22. 10:07:57

@Sigismundus: Én mindig óvakodok attól, hogy a franciák (vagy akárkik) és magunk között párhuzamokat vonjak (persze azért vonok, de próbálom csak anekdotikusan), mert ez nagyon veszélyes, sok félreértés forrása. Szerintem mindenütt, minden korban megvan és -volt a régi idők nosztalgiája, ebben semmi meglepő nincs. A régi beidegződéseket nyilván felül kell vizsgálni, de megszabadulni talán nem mindig kell tőlük. Van azonban két hatalmas különbség a francia és a magyar nosztalgia között.

1. A franciák tényleg olyan kort sírnak vissza, amikor effektíve gazdagabbak voltak (noha az életminőségük nem biztos, hogy jobb volt, de ez egy másik téma), volt munka, versenyképes fizetések tömegével, Franciaország ott volt a világ öt leggazdagabb állama között. Mi (a románok, az oroszok, a lengyelek stb.) ezzel szemben olyan korszakot sírunk vissza, amikor diktatúra volt, és évente kétszer ettünk narancsot.

2. A franciák által visszasírt rendszerről senki nem bizonyította be, hogy működésképtelen. Nem mentem bele a részletekbe, de csalóka, hogy - mint mindenki - az államadóssággal riogatok, mert oké, hogy nőtt a francia államadósság X év alatt X milliárd eurót, de közben a magán- és közjavak értéke is nőtt. (A GDP 4-szereséről a GDP 6-szorosára '93 és '06 között - a válságról most nem beszélünk.) Vagyis a felvett hitelt nem (csak) pogácsára költi az állam és a magánszektor, hanem építkezik belőle, és ha jól csinálja, az építkezés megtérül. Nyilván nem lehet folyamatosan veszteséges az állam, de veszteség és veszteség, adósság és adósság között óriási különbségek vannak (pl. a francia államadósság most a GDP 80 %-a körül jár, míg a japán a GDP 225 %-át is elérheti idén, mégsem mondhatjuk, hogy a japánok nagyobb szarban vannak, mint a franciák, épp ellenkezőleg). Szóval az vita tárgya, hogy létezhet-e állam hosszútávon úgy, ahogy a francia bal elképzeli, de a válság óta kicsit hátrébb rendelték az agaraikat a szabadpiac védelmezői. Pl. a korábban tényleg ultraliberális Sarkozy is tett elég keményen etatista nyilatkozatokat (és intézkedéseket) a válság hatására. Egyszóval a francia bal által elképzelt rendszer még akár működhetne is, ki tudja. A Kádár-rendszerről ezzel szemben - ha jól tudom - elég világosan kiderült, hogy nem tud sokáig működni. Siratni attól még szabad, de konkrétan visszakívánni valóban nem túl okos hozzáállás.

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2010.10.22. 10:09:17

@mistinguett: Jól gondolja meg mindenki, kommentel-e a posztjaim végén, mert semmi nem garantálja, hogy egy kétsoros kommentre nem válaszolok egy újabb poszttal.

buta_lúd (törölt) 2010.10.22. 17:07:05

na a legfrissebbet is elolvastam és jól esett
szóval szerintem a havi ~2-2,5 posztért érdemes lesz visszajönnöm!

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2010.10.22. 18:42:25

@buta_lúd: Ahogy mondani szokom: gyere, én nem megyek sehova. :)

Sigismundus · http://csakugyirkalok.blog.hu/ 2010.10.23. 18:09:07

@mistinguett: Nagyon fogok örülnia hosszú válasznak, de még jobban egy újabb posztnak.
Ami meg a Kádárkori hasonlatot illeti, én is csak beidegződésről beszéltem, jól tudom mennyire félrevezető és eröltetett tud lenni ráhúzni bármilyen külföldi példát hazai dolgainkra..

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2010.10.24. 15:48:30

@Sigismundus: Már ki van gondolva a következő poszt, hónapok kérdése és meg is írom.