Szemle. Szerűség.
Megfogadtuk, hogy kizárólag abban az esetben foglalkozunk a választásokkal itten, ha a franciák nekiállnak trianonozni. Kedves olvasóink nem fogják elhinni, mi történt.
A francia sajtó javarészt már a választások előtt letudta a választások tudósítását, címlapon pedig nemigen szerepeltünk, nyilván azért, mert a Párizs-Varsó-Moszkva-tengely ezt megakadályozta, a francia lapok úgy gondolták, hogy egy kelet-európai hír bőven elég az első oldalra. A választásokról magukról nem is nagyon született érdekes anyag, az AFP meg a Reuters szövegét vették át a nagyobb francia napilapok. Ezekben tegnap vagy tegnapelőtt elmodták a tényeket meg az előrejelzéseket, ma meg az eredményeket. Nem is linkeljük ide őket, nézzen utána, aki akar, egyedül, ügyesen. Komoly helyzetértékelés egyikben sem volt, magyarázat is csak annyi, hogy 2008-ban majdnem becsődöltünk, de aztán jött a gyorssegély, hogy eddig nem volt szélsőjobb a parlamentünkben, meg hogy Orbán Viktor karizmatikus.
Megtették azonban hatásukat a Jobbik korábbi kirohanásai, a Magyar Gárda és a nyári cigánygyilkosságok: a választások előtti napokban három nagyriport is megjelent a magyar társadalmi feszültségekről.
Az egyik ilyen az Express április 8-14-i számában található. Címe: Magyarország - A fiatal gárdista és az öreg démonok. Vagy valami ilyesmi, szerintem biztos le lehet fordítani frappánsabban is. A Dominique Lagarde tollából származó írás fenyegető képet fest a magyar állapotokról, a Gárdáról, a Gój Motorosokról, elmagyarázza, hogy micsoda borzalmas civilháborús helyzet van Magyarországon, valamint Baldzsnak írja a Balázst, Kóka Jenőt meg Sanö Kokának. Amúgy nem vagyunk ékezetfasiszták, a saját nevünket is ékezet nélkül írjuk a külföldieknek, elég nekik így megbirkózni vele, mit sokkoljuk szegényeket, meg értjük azt is, hogy hogy lesz a J-ből S és az á-ból d, csak hát. Amúgy nem olyan rossz az Express cikke, és egy dolog mindenképp a becsületére válik, hogy tudniillik sebtiben elmagyarázza, mijaza Trianon. Most itt megállunk egy percre.
A versailles-i békeszerződésekről, ez nem újdonság, a franciák nem tudnak ló izé semmit se. A többség egyébként még azt se sejti, hogy egyáltalán volt az első véhá végén valami szerződés, őnekik a világháborúról Verdun jut eszükbe, a világháború végéről meg az, hogy az évfordulón nem kell dolgozni menni. A tájékozottabbak tudják ugyan, hogy volt békeszerződés, de a magyar sérelmekről ők se tudnak, csak a németekről. Egyébként van egy olyan francia értelmiségi réteg, amely kifejezetten utálja a Clemaenceaut, mert túl szigorú volt a németekkel, és őszerintük ezért roppant meg Németország annyira, hogy Hitler hatalomra jusson, és elszabaduljon a' Pokloknak a' Pokla. De a magyar sérelmekről ők se értesültek, sajna. Na vajon mért nem. Nem, semmi tengely nincs a dologban, csak egyszerűen annyi, hogy egy átlagos műveltségű nyugati ember képzeletében a trianoni diktátumkor Magyarország mint olyan nem nagyon van jelen. Egy átlagos műveltségű nyugati ember ugyanis a XVIII. majd XIX. században Habsburg birodalomról tanul, Magyarországról meg nem, minthogy a török elkotródása és a kiegyezés között mink közigazgatásilag sajnos nem éltünk külön életet. Azt esetleg olvasták itt-ott az első világháború kapcsán, hogy Ausztria-Magyarország, de arról általában fogalmuk sincs, hogy Magyarország ebben a párosban hogy van jelen. Nem tudják, ki volt Deák Ferenc, és az vesse rájuk az első követ, aki tudja, ki volt Adolphe Thiers. Egy átlagos francia agyában sajna mink még a világháború végén is az osztrákok tartozékai vagyunk csupán, eszükbe se nincsen külön utánunknézniük. És hát rinyáltak az osztrákok valaha a versailles-i békeszerződések miatt? Nem rinyáltak. Akkor nyilván nincs is semmi különös ottan. Gonosz a sors, bántja a magyart, nem elegek nekünk a Clemaenceauk.
Másfelől még ha tudnák is, hogy mi volt a helyzet ezzel a Trianon-dologgal, a nyugat akkor se feltétlen kezdene meaculpázni, egész egyszerűen azért, mert ezzel ugyan tenne egy gesztust felénk, viszont beintene az összes szomszédunknak, és ezt nagy pechünkre senki se akarja. Marad a fogaknak az ő csikorgatása.
Mindezek ismeretében tessék hát értelmezni azt, hogy az Express elmagyarázza Trianont. Nem olyan magától értetődő dolog ez, bár nyilván nem is valami hatalmas világszenzáció. Igen ám, de ott a másik riport, a Le Monde-é, történetesen. 9-én kelt, Joëlle Stolz írta, és az a címe, hogy A "magyar kínok" aggasztó öröksége. A cikk azzal a mondattal indul, hogy "A Trianon szóról a legtöbb franciának a vidéki rezidencia jut eszébe, a versailles-i park végében, ahol Marie-Antoinette pásztorosdit játszott." (Na, ezt meg mi nem értjük: Marie-Antoinette a Trianon kastélyok udvarában berendeztetett magának egy farmot, ahol azt játszotta, hogy ő nem királyné, hanem pásztorné.)
A cikk ezután hamar elmegy ugyan az ijesztgetős irányba, de előtte még azt írja, hogy "A Habsburg vereség árát megfizettetve, Magyarországról levágták területének kétharmadát, és szétosztották a szomszédai között: képzeljük el, hogy Franciaország elveszíti nem csak Elzászt és Lotaringiát, de Bretagne-t, Aquitaine-t, és egész Provence-t is". Jó, aztán "ném"-nek írja a nemet a nemnemsohában, de hát semmi sem tökéletes.
Végül a Figaro is közölt egy riportot 9-én. A Stéphane Kovacs (khm) jegyezte, A Jobbik ultranacionalistáinak előretörése című cikk talán a legkorrektebb a három említett riport közül. Az írás ugyan szintén a gonosz nacionalistákra van kihegyezve, viszont viszonylag normálisan írja le a radikalizmus erősödésének az okait, keretesben foglalkozik a korrupcióval, és térképpel érzékelteti a nagy és a csonka Magyarország közötti különbséget, felültetvén azt is, hogy melyik szomszédunknál mekkora magyar kisebbség él. És külön jól esik elolvasni a cikk utáni kommenteket, melyekből kiderül, hogy nem csak minálunk vannak hülyék, mekkora mázli.
***
Nem kell ezeket túldimenzionálni persze, a franciák továbbra sem fogják tudni, mi az a Trianon, se azt, hogy mi mér utáljuk őket. Ami viszont mindenképp pozitív, az az okok iránti érdeklődés: néhány évvel ezelőtt elég lett volna néhány kép a Gárdáról, meg egy rövid sajnálkozás, hogy a magyarok ott a Balkánon milyen primkó nácik lettek hirtelen. Ma meg nem. Ami még mindig kevés lett volna ahhoz, hogy mi posztoljunk az eseményről, de megfogadtuk. Úgyhogy tessék.