Vannak témák, melyekben egyszerűen nincs kompromisszum. Lehetetlen. Kultúrák közötti párbeszéd ide vagy oda, az egyszerűen nem lehet, hogy pl. egy nyalóka sós legyen, mint a hollandoknak az a borzalma. Vagy a banán. Ha egy országban a banánt abszurd és barbár módon a nyelénél bontják ki, akkor miért ábrázolják szinte mindig szabályosan, jól, így a banánhéjt:
És Aachen milyen jogon Aix-la-Chapelle? És miért lefelé kell nyomni a villanykapcsolót a villany felkapcsolásához? Lehet válasz az ilyen kérdésekre, de többségüket elfogadni soha a büdös életben nem fogjuk tudni. Értjük mi, hogy ahol nincs igekötő, és a villany kapcsolgatásának semmi köze a "le" és "fel" fogalmakhoz, ott éppenséggel lefelé is lehet fölkapcsolni, de akkor is. Az ott fordítva van. Nem jól áll.
Ilyen kompromisszumképtelen téma az állatok hangja is. Vegyük pl. a kacsát. Minden normális ember tizennyolc hónapos kora óta tudja, hogy a kacsa azt mondja, háp-háp. Többségünk már látott is kacsát, meghallgattuk, és tényleg azt mondta, hogy háp-háp. A franciák ezzel szemben meg vannak győződve arról, hogy a kacsa azt mondja, coin-coin [ejtsd: kwen-kwen, kb., de az n-t jól elharapva]. Hát van ezeknek fülük? Persze mit is várhatnánk egy olyan botfülű bandától, akik szerint a béka a következőképp beszél: coââ-coââ (azt a háztetőt ugyan hogy hallották rá?!), vagy a malac azt mondja, groin-groin [ugyanúgy, mint a kacsánál, oen a vége], mikor a malacnak jobb helyeken már a nevében is benne van, hogy RÖFI... A kukurikút legalább majdnem eltalálták, csak valami miatt cocoricónak hallják, az viszont már tényleg mindennek a teteje, hogy a kot-kot-kodács végén a kodács átváltozik "codec"-re, micsoda borzalom. Benne van a versben: kot-kot-kot-kot-kot-kodács, minden napra egy tojás, ugyan mi rímel a kodekre, hát semmi.
Tessék, itt van a Mester hírhedt nyitójelenete, nem muszáj végignézni, csak hallgassunk bele:
Hogyan társalognak a tehenek, tessék mondani? Mú. Esetleg múúú. De még véletlenül sem mő. Arról nem is beszélve, hogy ha netán mégis mő lenne, akkor se írnánk azt úgy, hogy "meuh". Vagy itt van ez:
Még oda is van írva, de a franciák jusztis úgy ejtenék ezt, hogy waf-waf. Azt hiszik, ettől németnek nézzük őket, és megijedünk? Nevetséges. És mi ki tudjuk mondani, hogy ha-ha-ha. Ha-ha-ha.
