Ez meg mi?

Ez itt a Mistinguett-médiabirodalom központi egysége.

Célunk, hogy a magyar blogoszférát információkkal lássuk el a franciákról.
Az objektivitás és az információk megbízhatósága, az nem célunk.

Kapcsolat:
misztenget gmail com

Jártam már itt, de én másra emlékszem

Igen, történtek változások.

Régebben csak okoskodtunk, ma informálunk is. Régebben egyprofilúak voltunk, ma színesek, mint a karnevál. Régebben egy blog voltunk, ma több.
Bővebb információkért kattanj ide.

Címkék

A birodalom


Vagyis ez a blog itten. A hasáb tetején láthatók a célkitűzéseink.


Francia politika és közélet. Informatívan, de nem teljes körűen. Ja, és nem is objektíven, mi úgy nem tudunk.


Gasztronómia, na meg a franciák, ahogy közük van hozzá.

Bővebben minderről itt.

A szövetségesek


A francia futballválogatott magyar szurkolói blogja. Beszámolók, hírek, elemzések, meg ami még eszünkbe jut.


A magyar bormédia legnépszerűbb orgánuma. Néha egy-egy francia vonatkozással, tőlünk.

Franciák, akikről érdemes tudni - VI.

2009.12.30. 12:00 - mistinguett

Címkék: politika történelem 5 valami

Vannak emberek, meg úgy dolgok általában, melyekről érdemes tudni. Közülük némelyik francia, vagy majdnem. Összeválogattunk belőlük egy párat. Sorozatunk hatodik részében öt francia vérfürdőről emlékezünk meg.

A valdensek lemészárlása

I. Ferencről nem nagyon tanulunk történelemórán, pedig emblematikus egy figura. Kicsin múlott, hogy a világ ura legyen. 1519. június 28-án a választó fejedelmek V. Károlyt koronázzák német-római császárrá, aki mamája révén megörökli a spanyol trónt is, így Európa akkori legnagyobb birodalma kerül az irányítása alá. V. Károly riválisai között volt a karizmatikus I. Ferenc is, de vesztett, így csak francia király lett belőle. Csak. I. Ferenc amúgy hatalmas termetű férfi volt, rengeteget háborúzott, majdnem ugyanannyit vesztett is, de általában személyesen vezette a lovasságot, az vagány. Valamint felvilágosult reneszánsz király volt, ami többek között abban nyilvánult meg, hogy a kultúrát és tudományokat ki akarta szabadítani az egyház öleléséből. Ő alapította Franciaország első világi egyetemét, első világi könyvtárát dettó. A reformáció korában járunk ugye, és Ferenc össze-összekacsingat a protestánsokkal, hiszen a reneszánsz megvilágosulás kéz a kézben jár a kálvinista meg lutheránus felvillanyozódással, persze a dogmatikus katolicizmus ellenében. Na, ebből lesz a baj. A protestánsok ugyanis egyre több mindent engednek meg maguknak. Egy idő után pl. azt, hogy megkérdőjelezik a király isteni származását. Ajjaj. 1534-ben aztán az ún. kiáltvány-ügy robbantja ki a protetánsok üldöztetését: Párizsban meg egy-két másik francia nagyvárosban antikatolikus kiáltványokat függesztenek ki az utcákra, sőt egyet egyenesen a király hálószobájának ajtajára. Ferenc begorombul. Addig-addig, hogy 1545-ben elrendeli a provence-i protestáns valdensek kiirtását. 2700 embert ölnek meg, 700 nőt pl. úgy, hogy rájuk gyújtanak egy templomot, a vérengzés 600 túlélőjét pedig kényszermunkára ítélik. Ferencről mindennek ellenére nem a valdensirtó dúvad képét őrzi az utókor, hanem a szép palotákat építő, művelt uralkodóét. Hát igen. Csupa inkoherencia ez a történelem.

Sétif

Franciaországban igen sokáig tabu volt, és persze bizonyos körökben mind a mai napig tabu Algéria ügye. Az algériai nép nehezményezi, hogy Franciaország megszállta őtet, a franciák meg azt nehezményezik, hogy miután megmutatták az araboknak, hogy hogy kell kitermelni az olajukat, azok köszönet helyett függetlenségi háborút vívtak. Algéria bizonygatja, hogy a franciák szemét gyarmatosítók, akik kiszipolyozták az arab népet, a franciák meg bizonygatják, hogy az általuk megtalált kőolaj ellenére Algéria, mint Afrika második legnagyobb, és földrajzilag egyik legjobban szituált országa olyan messzire ment a kivívott szabadságával, hogy mára az egy főre jutó GDP tekintetében 88. a világon, olyan gazdasági csodák mögött, mint mondjuk Botswana vagy Fehéroroszország. Egészen a közelmúltig Franciaországban nem is nagyon lehetett olyat hallani, hogy Algériával valaha háborúzott volna a büszke frank hon. "Események" voltak, persze, de háború? Dehogy. Aztán ahogy teltek-múltak az évek, csak belátták francia barátaink, hogy háború volt az biza, még Sarkozy is mondogatott olyanokat megválasztása előtt (!), sőt kifejezetten a kampány alatt (!!), hogy el kell számolni a múlttal, és ki kell mondani az olyan kellemetlen dolgokat is, mint mondjuk a II. világháborús kollaborálás meg az algériai háború. Dicséretes. Szóval Algériában történt 1945. május 8-án, hogy a franciák épp ünnepelték a világháború végét, és a nagy nyilvánosságot az arab nacionalisták ki gondolták használni, nosza, függetlenséget követeltek. Sétifben nagy felvonulást rendeztek, ami persze a városban élő franciáknak nem annyira tetszett. Kisebb-nagyobb csetepaté alakult ki, melynek során a rendőrök lelőttek egy arab tüntetőt. Az algériai nacionalisták ekkor nekimentek a jelen lévő franciáknak, meg is öltek belőlük 28-at. A sétifi dolog után a kabiliai régióban francia farmokat támadtak meg, persze a lakóikat általában meg is gyilkolták. Ekkor rendeli el de Gaulle, hogy a hadsereg lépjen közbe. Hát közbelép.

Civileket gyilkolnak le, városokat bombáznak, falvakat égetnek fel, hadihajókkal lövik Algéria partjait. Az izraeli-palesztin konfliktushelyzeteket idéző válaszcsapás ez, igaz közvetlenül a világháború után, feszült helyzetben, barbár időkben, de akkor is. Az áldozatok száma persze vita tárgya. Abban nagy az egyetértés, hogy az európai (főleg francia, persze) áldozatok száma 100 körül van, az arabokat illetően azonban 1000-től 45000-ig terjednek a becslések. 2005-ben mindenesetre Franciaország hivatalosan bocsánatot kért Algériától a sétifi események miatt.

A Huhogók és a republikánusok polgárháborúja

Bretagne a francia forradalom kitörésekor még olyasmi vidék, mint mondjuk Korzika. Helyi szokások, saját kultúra, saját nemzet(iség)i öntudat, ilyenek. Mikor az első köztársaság nekilát társadalmat reformálni, a bretonok egyáltalán nem tartják jótékonynak a változásokat. Főleg az egyház abriktolását nehezményezik, meg a közigazgatás polgáriasodását. Ebből lesz minden baj, azaz egy hat évig tartó polgárháború, több ezer áldozattal. Balzac Huhogók avagy Bretagne 1799-ben című regényében lehet bővebb és romantikusabb információkhoz jutni, tessék, itt a könyv ajánlása, csupa pátosz, csupa patina, ah be szép:

Baljós bagolyrikoltozás hangzik az éjben, megelevenednek a festőien zordon sziklák, a sötét erdők, a sűrű rekettyések: fegyver csillan a holdfényben, és a huhogók támadásra indulnak a köztársaság ellen... De a huhogók lobbanékony vezérét nemcsak a kékek támadják meg, hanem más veszedelem is fenyegeti: gúzsba köti és szerelmével teszi ártalmatlanná az ellenállhatatlanul bájos Marie de Verneuil, a bátor republikánus lány, aki szintén megperzselődik a szenvedély tüzében. Kettőjük sorsa összefonódik a belháború izgalmas fejleményeivel és egy egész történelmi forduló társadalmi eseményeivel. Balzac első nagy sikere volt ez a Napóleon-kori történelmi változásokat felelevenítő, fordulatos kalandregény, amely izgalmas, több szálú romantikus cselekményével magával ragadja az olvasó figyelmét.

 

Szent Bertalan éjszakája

Képzeljük el, hogy holnap bejelenti mondjuk Benjamin Netanjahu izraeli elnök, hogy lányát férjhez adja Abdulláh bin Abd al-Azíz Ál Szaúd szaúdi király unokaöccséhez. Képzeljük el továbbá, hogy az esküvőt Jeruzsálemben tartják, és a ceremónián képviselteti magát a szaúdi nemesség krémje. Tegyük hozzá ehhez, hogy az esküvő után pár nappal azóta is ismeretlen tettes megpróbálja megölni mondjuk Abd al-Rahman al-Szudajisz mekkai imámot, sikertelenül, mire az arabok természetesen felháborodnak, és azonmód megtorlást követelnek, bőszen mutogatva például Cipi Livnire, mint a merénylet fő gyanúsítottjára. Képzeljük el, hogy Netanjahu ekkor felszólítja Livni asszonyt meg úgy általában az izraeli fejeseket, hogy kövessék meg az arabokat. Na, kis túlzással valami ilyesmi történt 1572 augusztusában.

Medici Katalin hozzáadja lányát a protestáns Navarrai Henrikhez, ő lesz később a "Párizs megér egy misét"-es IV. Henrik. Az esküvő után megmerénylik Gaspard de Colignyt, a francia protestánsok egyik vezetőjét. A protestánsok szerint a merénylet mögött az ultrakatolikus Guise-család áll, mert évekkel korábban Coligny megölette a befolyásos François de Guise-t. A király, IX. Károly és anyja, Medici Katalin megijednek, hogy ebből még baj is lehet: Párizs az egyik legantiprotestánsabb francia város, és most a hugenották itt pampognak, elégtételt akarnak, és hát sokan is vannak éppen. Mi van, ha összetűznek a katolikusokkal? Az uralkodó békíteni próbál, mire a katolikus nemesek megsértődnek, és - élükön a Guise-családdal - kivonulnak Párizsból. Az uralkodó itt aztán végképp összeszarja magát: egyedül maradt a protestánsokkal. Hogy biztoságban tudja magát, felfegyverzi a párizsi polgárokat. A sokáig hivatalos történelem szerint ő maga, mások szerint Medici Katalin, megint mások szerint valakik a király helyett elhatározzák a protestáns vezetők likvidálását. Augusztus 24-én bezárják a város kapuit, és szépen, módszeresen legyilkolják a legfontosabb reformátusokat. Eddig tartana a terv, ám a felfegyverzett párizsiak vérszemet kapnak, és IX. Károly intézkedései ellenére kiirtják Párizs hugenotta lakosságának jó részét. A mészárlás vidéken is folytatódik, összesen mintegy 30 ezer protestánst ölnek meg, természetesen nemre, életkorra való tekintet nélkül.

A nemzeti fürdőmulatság

1789 után épp a Szent Bertalan éjszakája volt a forradalmárok egyik vesszőparipája, a katolikus kultúra könyörtelenségének szimbóluma. Tudjuk, mikor győz a forradalom, és kiváltképp Robespierre terrorja alatt, az arisztokrácia és a papság valóságos exterminációja kezdődik. Végül persze már elég valaki szerint "a nép elenségének" lenni a guillotine-hoz, mert aki gyanús, az már bűnös is. Csak 1793 nyarától '94 nyaráig csak Párizsban 2500 embert végeznek ki guillotine-nal, ez ugye átlagosan napi 6-7 kivégzés. A terror talán leghírhedtebb epizódja Nantes-ban esett meg. Nantes különösen szorgos forradalmi város volt, nyilván ezért is teltek meg 1793 novemberére teljesen a börtönei. A rabok ellátása természetesen nagyon drága mulatság volt, ráadásul a túlzsúfolt börtönben tífuszjárvány tört ki. Jean-Baptiste Carriernek támadt az a kézenfekvő ötlete, hogy a legegyszerűbb megölni az összes rabot. Vagy legalább jónéhányat. November 16-án éjszaka fognak kb. 90 papot, összekötött kézzel felhajtják őket egy bárkára, és a Loire közepén elsüllyesztik a hajót. '93 novembere és '94 februárja között összesen hat ilyen "vízbefullasztást" rendeznek. Egy alkalommal ún. republikánus esküvőket is tartanak, ami azt jelenti, hogy egy férfit és egy nőt, lehetőleg egy papot és egy apácát levetkőztetnek, valami obszcén pózban összekötöznek, és így lökik őket a jéghideg folyóba.

Carrier kedélyesen csak "nemzeti fürdőmulatság"-ként emlegeti a tömeges kivégzéseket. Nem tudni, pontosan hány embert, persze nőket és gyerekeket is, öltek meg a fürdőmulatság négy hónapja alatt, a legóvatosabb becslések is majd 2000-rel számolnak, a legtöbben 4000-re teszik az áldozatok számát, de akadnak 9000 körüli tippek is. Carriert mindenesetre '94. december 16-án Párizsban kivégzik.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mistinguett.blog.hu/api/trackback/id/tr861622244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása