Itt van újra. Az ősz, mármint. Ez egyfelől nagyon jó, mert már csak keveset kell aludni, és megérkezik a vadhús-szezon meg a kagyló-szezon meg a beaujolais nouveau, másfelől azonban persze nem jó egyáltalán, mert vége a szabadságnak, és megyünk vissza a melóba bele. A fiataloknak pedig iskolakezdés van. Egyetemistáknak egyetemkezdés. Ők, az egyetemisták tekinthetők jelen poszt primer célközönségének, még pontosabban őnekik egy részhalmazuk: az ösztöndíjasok.
Mert szerencsére egyre több magyar fiatal utazik ilyenkor, ősszel külföldre, és más hónapokra, esetleg évekre menni Franciaországba, mint éppen csak látogatóba síelni. Ezért most arról fogunk értekezni, hogy mi mindenre érdemes felkészülni, ha sorsunk Bordeaux-ba vagy Lille-be vetne bennünket. Összeszedtünk 20 tippet Franciaországba készülő ösztöndíjasoknak. Alábbi posztban ismertetjük az első tizet.
1. Magyar kultúra. Az első és legfontosabb szabály így szól: Nem diplomaták vagyunk, sem misszionárusok. Azért megyünk külföldre, hogy érdekes, esetenként érdektelen, hasznos, esetenként hasztalan tapasztalatokat szerezzünk, nem azért, hogy a magyar kultúrát terjesszük. Előbb-utóbb érdeklődnek majd a kultúránkról, egyik első kérdésként elhangzik majd például, hogy miket eszünk, de ne menjünk a dolgok elé. Nincs annál félreérthetetlenebb jele a kisebbségi komplexusnak, mint mikor letámadják az embert a kultúrával. Hallottunk már franciákat kocsmában kiselőadást tartani a száz éves háborúról vagy Victor Hugóról? Angol ember szokott a gyarmatbirodalmi időkkel hencegni? Olaszok mutogatnak büszkén Tizianóra, verik a mellüket a pizza világsikere miatt? És nem, nem azért nem, mert ők "nagyok", akiket úgyis ismerünk. Egy belga, egy svájci vagy egy holland se szokott művészettörténet-órát rögtönözni, ha külföldi ül mellé a metrón. Ezzel szemben egy román rögtön elkezdi fütyülni a Pacsirtát, egy szlovák elsírni a sok évszázados magyar elnyomást, egy orosz (ha már a nagyokkal példálóztunk az előbb) megtanítani, ki volt Alekszandr Nevszkij. Döntsük el, hová akarunk tartozni: a kisebbségi komplexusos bénákhoz, vagy a laza macsókhoz. Ha utóbbiakhoz, ne terjesszük a kultúrát, csak ha rákérdeznek, de olyankor is válaszoljunk tömören, tárgyilagosan. A Budapest-Bukaresten csak annak ér megsértődni, aki sose keveri össze Vilniust, Rigát és Tallint. Azoknak pedig, akik szerint minekünk olyan csodás kultúránk van, hogy azt egyszerűen kötelesek vagyunk a lehető legszélesebb körben közzétenni: az idegen kultúrákra vonatkozó kérdések az esetek többségében valójában csak udvariassági formulák, melyeken keresztül vezet az út az igazi, mindenkit érdeklő témákhoz: a hétvégi focimeccshez, a vörös nagymellűhöz és a mindig sorsdöntő kérdéshez, miszerint igyunk-e még egyet. A kultúrelőadást általában udvariasan meghallgatják, majd gyorsan elfelejtik. Ha a húsvéti locsolkodásról számolunk be, az esetleg megmarad, mint érdekes szokás, de Kossuth egyik fülön be, a másikon ki, ahogy mi sem jegyezzük meg, mit mond egy ukrán hazája festészetének remekeiről.
2. Étel. Egyesek nem fogják szeretni, mások szeretni fogják a francia konyhát, és sajnos az előbbiek lesznek többségben. Az étel rendkívül fontos, belőle vagyunk, ő helyettesíti az anyatejet, végső soron az anyánkat is. Nincs megnyugtatóbb érzés, mint meggyőződni arról, hogy anyánk lekvárjának még mindig pontosan ugyanolyan íze van, mint tíz évvel ezelőtt. Külföldön ezért hamar kicsúszik a lábunk alól a talaj, rinyálunk, hogy nincs leves, ütni tudnánk, ha valaki salátával kínál. Nincs ebben semmi különös, sem szégyenletes, ez az interkulturális sokk része, ki kell aludni, mint egy másnaposságot. Nem mindegy azonban, hogy meddig tart. Aranyszabály, hogy a felfedező hajlamot ápolni kell. Ha valami újat, furcsát találunk, örüljünk neki. Ha sajtot kóstolunk, felejtsünk el mindent, amit a sajtokról gondolunk, ismételgessük magunkban: "ez nem sajt, ez teljesen más tejtermék". És ne feledjük: nem azért eszik azokat a vackokat olyan sokan, mert mindenkinek elment az esze. Ha rossz lenne, nem ennék, rajtunk áll, hogy megtaláljuk-e, mit szeretnek benne. A legfontosabb: mindenről lemaradunk, amit nem szeretünk, mindennel, amit szeretünk, gazdagabbak leszünk. Rántott húst majd eszünk a téli szünetben, ha hazajövünk. (A zsemlemorzsa egyébként chapelure, de klopfolót (így írják ezt??) sehol sem lehet találni, úgyhogy felesleges a rántott sertéskarajjal próbálkozni.)
3. Körözött. A fentiek ellenére néha úgy hozza a helyzet, hogy új külföldi ismerőseinkkel meg kell ismertetnünk a honi civilizáció legfontosabb vívmányait. Erre kétségtelenül a körözött a legjobb eszköz: gyorsan, könnyen elkészíthető, és garantáltan mindenkinek (értsd: mindenkinek) ízlik. Az egyetlen baj, hogy a franciák nem ismerik a következő alapanyagokat: túró, tejföl. Hiába is próbálkozunk a carré frais-vel vagy a fromage blanc-nal, azokból nem lehet körözött, ahogy a crème fraiche sem helyettesítheti a tejfölt. Kincset érő titkot osztunk meg a kedves közönséggel: lehet kapni túrót és tejfölt Franciaországban is. Hol? Az orosz boltokban. Ahogy az az "annyian vannak, mint az oroszok" mondásból is kiderül, az oroszok sokan vannak. Ráadásul sok helyen, szinte minden francia városban akad orosz kolónia, de legalább baráti kör. Ráadásul az oroszok jó része vallásos, ezért (sokszor a görögökkel, szerbekkel, románokkal stb. közös) ortodox templomokat is gründolnak, melyek közelében előbb-utóbb nyílik egy orosz vegyesbolt. Kaviárt, vodkát, csemege uborkát árulnak benne. Valamint túrót és tejfölt. A túró oroszul (könnyű megjegyezni) творог, ejtsd: tvórák (rövid á-val), a tejföl pedig (mint a cseh zeneszerző) сметана, ejtsd: szmitáná (az első á hosszú, a második rövid). Az egyetemen biztos vannak orosz hallgatók, közülük valaki nagy valószínűséggel tudni fogja, hogy hol van orosz bolt, így a körözöttnek semmi sem állhat útjába.
4. Zsír. Folytassuk a kajával. A pörkölt olajjal olyan, mint a szex kotonnal. Disznózsír kell bele, francia boltokban azonban zsírt hiába keresünk. Hentesnél lehet találni, saindoux-nak hívják. Előfordulhat, hogy a hentes bután néz ránk, mikor megkérdezzük, hogy van-e, és közli, hogy nincs, és nem is hallott még olyanról, hogy valaki olyant tartana, de ez ne tántorítson el bennünket, a zsír igenis létezik Franciaországban is, menjünk a következő henteshez bátran. Néha külön rendelni kell, de ha állhatatosak vagyunk, meglesz.
5. Paprika. Akkor már nézzük meg ezt is. NE VIGYÜNK paprikát magunkkal, legfeljebb ha házit. A boltban kapható szegedi meg kalocsai paprikáról amúgy is azt rebesgetik, hogy chilei paprikából csinálják, és tök ugyanaz mindkettő. A francia üzletekben található fűszerpaprika szar. Bordó színe van, íze jellegtelen. Normálisabb piacokon azonban találhatunk fűszerest, ott pedig jó paprikát. Arab negyedekben szintén ráfuthatunk normális paprikára.
6. Pénz. Azt mindenki tudja, hogy átszámolni az árakat forintra felesleges. Ráadásul most, hogy 270-280 körül mozog az euró, még nehéz is. (A 250-re egyébként volt egy jó módszer: x-szer 250 = (x / 4)-szer 1000.) A legegyszerűbb mód annak a megállapítására, hogy valamire van-e pénzünk, az, ha mindent százzal szorzunk. Ezzel kábé magyar kontextusba kerülünk. Mondjuk 500 euró az ösztöndíjunk, viszont a koleszért nem kell fizetni. Ez azt jelenti, hogy úgy gondolkozunk, 50 ezer Ft a havi bevételünk. Innen már látszik: 5 eurót (vagyis 500 Ft-ot) fizetni egy korsó sörért luxus, a soldes-on 4 euróért vásárolni egy szép pólót ellenben nagyon nagy üzlet.
7. Bicikli. Járjunk kerékpárral. A tömegközlekedés drága, miközben biciklivel kábé annyi idő alatt lehet megtenni egy közepesen hosszú, mondjuk 6-8 km-es utat, mint busszal vagy villamossal. Számos egyetemi városban lehet olcsón kerékpárt bérelni. Párizsban és Lyonban semmibe sem kerül, elég egy hitelkártya, amiről, ha ellopjuk a biciklit, leemelnek egy jó nagy összeget. Más városokban több hónapra lehet bérelni kerékpárt 30-80 euróért. A francia városokban egyébként egyre könnyebb biciklivel közlekedni, a nagyobb utakon mindig van kerékpárút, mert a biciklistákat beengedik a buszsávokba, az egyirányú utcákba általában be lehet tekerni forgalommal szemben, és elkerített bicikliútból is egyre több épül. Franciaország még nem Hollandia, de már rájöttek, hogy mit kell ellesni tőlük, és lesekszenek is becsülettel.
8. Kocsma. Párizsban a quartier latinben elég sok jó kocsmát lehet találni, más városokban keressük az ír pubokat. Egyetemi városokban hétköznap szokás a "happy hours" (ejtsd: "áppi áörz"), ami azt jelenti, hogy 18 és 20 (/21, esetleg 22) óra között féláron adják az italt, vagy egyet-fizet-kettőt-kap-rendszer van. Ilyenkor érdemes gyorsan berúgni, mert amúgy megfizethetetlen a dolog.
9. Taxi. Taxit csak a legvégső esetben vegyünk igénybe, mert a gatyánk is rámegy. Leinteni taxit általában nem lehet, mert rejtélyes módon a francia taxikban mindig van utas. Telefonon hívhatunk, de nagy városokban legyünk óvatosak, mert előfordul, hogy a taxitársaságok felosztják maguk között a várost, és egymás terepére nem mennek. Ilyenkor hívunk taxit, a diszpécser azt mondja, jó, viszont a taxis nem jön. És végül: a francia taxi három személyes. A sofőr mellé nem lehet ülni, csak hátra.
10. Időbeosztás. Franciaországban tervezni kell. Dohányosok szokjanak hozzá a gondolathoz, hogy vasár- és ünnepnap akár órákig is bolyonghatnak, míg cigis-trafikot találnak, úgyhogy érdemes előre gondolkodni. Hasonló a helyzet az éttermekkel: déltől kettőig lehet enni, utána coki. (Ezalól Párizs kivétel.) Újabban a non-stopokban és benzinkutakon piát se árulnak délután hat (!) órától, úgyhogy a rögtönzött házibuli csak úgy lehetséges, ha mindig van otthon vésztartalék. Szombaton viszont minden nyitva van, cserébe egyesek hétfőn bezárnak.
