Ez meg mi?

Ez itt a Mistinguett-médiabirodalom központi egysége.

Célunk, hogy a magyar blogoszférát információkkal lássuk el a franciákról.
Az objektivitás és az információk megbízhatósága, az nem célunk.

Kapcsolat:
misztenget gmail com

Jártam már itt, de én másra emlékszem

Igen, történtek változások.

Régebben csak okoskodtunk, ma informálunk is. Régebben egyprofilúak voltunk, ma színesek, mint a karnevál. Régebben egy blog voltunk, ma több.
Bővebb információkért kattanj ide.

Címkék

A birodalom


Vagyis ez a blog itten. A hasáb tetején láthatók a célkitűzéseink.


Francia politika és közélet. Informatívan, de nem teljes körűen. Ja, és nem is objektíven, mi úgy nem tudunk.


Gasztronómia, na meg a franciák, ahogy közük van hozzá.

Bővebben minderről itt.

A szövetségesek


A francia futballválogatott magyar szurkolói blogja. Beszámolók, hírek, elemzések, meg ami még eszünkbe jut.


A magyar bormédia legnépszerűbb orgánuma. Néha egy-egy francia vonatkozással, tőlünk.

A buzuláshoz is kell bátorság

2009.09.01. 15:40 - mistinguett

Címkék: észosztás néplélek

Kék az ég, zöld a fű, ezer ágra süt a mosolygó napocska, aki ilyenkor számítógép előtt ül, az, legyen bár gyógyíthatatlan grafomán, azazhogy szerencsétlen áldozat, akkor is vagy dolgozik, vagy lúzer. És mivel dolgozni nem jó, akkor is lúzer, ha dolgozik. Proustot idézünk, franciául, de idézőjel nélkül, mert fejből. L’homme n’est pas fait pour travailler, et la preuve c’est que ça le fatigue. Vagyis asszongya az ember nem munkára lett teremtve, bizonyítja ezt az is, hogy a munka fáraszt. Franciául szebb, de nem tudom átadni. És hogy ne tűnjön akkorának az arcom, egyrészt a tűnik ige ragozásában szánt szándékkal slendrián vagyok (tűnjék a szabatos, persze mindenki tudja), másrészt meggyónom, hogy nem azért idézek Proustot fejből, mert valaha is olvastam egyetlen művét (pláne azt), hanem azért, mert a francia szaloncukrokban (nem, nem hungarikum) kis papirosok vannak idézetekkel, és mivel én nagyon szeretem a szaloncukrot, már többször is találkoztam ezzel a Proust-idézettel, így megmaradt. Mindez azonban csak időhúzás, álljunk elő végre az Igazsággal, mely mondandónkat képezi: aki szünidőben ahelyett, hogy kiállna egy víz partjára, és a fütykösét himbálná, nekiáll blogot írni, az egy szörnyűséges lúzer.

És mégis. Teérted, kedves olvasó. Vagy kedvetlen. Szóval tessék értékelni. (Update: végül mégis csak a vakáció után fejeztem be a posztot, bocsi. Mégse vagyok akkora lúzer, mint kellene.)

Ellenben azt azért ne várja el tőlem senki, hogy normális posztot kerekítsek ide. Páldául csak ezen írás kedvéért nem fogok utánanézni semminek se. Íkúból. Ami viszont feltételezi, hogy észt fogok osztani ahelyett, hogy érdekes információkkal palléroznám a művelt olvasóközönség elméjét, valamint hogy pontatlan leszek, a pontatlanságnak pedig önteltséggel és nagypofájúsággal fogok ellentartani. De az is lehet, hogy nem, mert még arra se vettem a fáradságot, hogy előre kitaláljam, pontosan mi lesz ebben az írásban, csak nyomom a szöveget, mintha mindegy volna, mondjuk meg is látszik rajta. Ámbátor az url-statisztika azt mutatja, hogy az ilyen nagypofájú észosztást olvassák a legtöbbet, óh drága olvasóim, fene a gusztusukat. De térjünk a tárgyra végre.

A legeslegelső posztra érkezett vélemények két érdemi érvvel próbálták árnyalni a mindnyájunkat olyannyira foglalkoztató kérdést, mely úgy szól, hogy miért utáljuk mi ezeket a franciákat. Az egyik az volt, hogy szép, szép ez a focis hasonlat, de nagyvonalúan elsiklottam egy dolog felett, nevezetesen hogy a francia futballválogatottat egyszerűen azért illeti megvetés és semmi egyéb, mert az azért mégiscsak túlzás, hogy a magukat Európa sztárjainak eladó franciák csapatában ne legyen egy fehér bőrű se. A másik dolog, ami felett a kritika szerint nem kevésbé nagyvonalúan siklottam el, és ez már nem is a focira vonatkozik, hanem a franciákra általában, szóval hogy a franciák mind buzik. Mindkét kritika rettentő érdekes dolgok megértéséhez vezethet, ráadásul, ellentétben azzal, amit egyes elvakult frankofilek hazudnak, mind a négerség, mind a ratyiság igenis hozzátartozik a francia néplélekhez, amiért is említésük kívánatos, és blogunk profiljába igen jól passzol. A négerségről egy későbbi posztban lesz szó, koncentráljunk most a buzikra.

Természetesen arról nincs adatunk, hogy Franciaország hány százaléka hál azonos neműekkel, de erre itt nincs is szükség, az írás műfajából adódóan. Megelégszünk két attribútummal, melyek érvek a francia férfi buzisága mellett. 1. Nyápic. 2. Öltözködik. Mármost ezek ugye a buziknak is attribútumaik. Bónusznak jön a művészetek iránti beteges fogékonyság, illetve a testi adottságok. Meg a raccsolás és a gesztikulálás.

Ami azt illeti, ezek igen meggyőző érvek, melyek mind azt mutatják, hogy a sztereotípia mögött igazság honol, és a francia férfiak valóban mind buzeránsok. Mert miből is áll egy férfi, egy igazi? Puszta erőből, tiszta izomból, kérges lélekből és acélkemény jellemből. Mindene nagy (khm), a finomságot meghagyja az asszonynak, a rafináltság számára ismeretlen fogalom. Céltudatos, az ismeretlenbe bátran veti magát, de nem azért, hogy megismerje, hanem hogy saját képére formálja. Ki a kicsi? A nő. Ki a rafinált, a finom? Az asszony. Ki szeret a másságban elmerülni, rácsodálkozni az idegenre, önmagát ki áldozza fel mások boldogságáért? A nő, a nő, és csakis a nő. Férfi ilyet nem tesz. Kivéve, ha buzi, természetesen. Mármost a francia férfi attribútumai mind a női oldalra esnek. Nyápic, mint egy tinédzser kurva, ruhájára gondot fordít, holott a férfi darabos lelke csakis egy szál állatbőrben érzi jól magát, művészetekkel foglalkozik, holott a férfi terepe a sport, teste satnya, nem oroszlános, hanem gazellás, és úgy mozog, mint egy csaj. Kétség sem férhet hozzá: a francia férfi lelke mélyén nő szeretne lenni.

Mármost ezeket az érveket mind fel lehet hozni, ha a franciák látens homoszexualitásáról akarjuk meggyőzni vitapartnerünket, ellenben számítsunk rá, hogy ha szóban forgó vitapartner kicsit is ügyes, lesz válasza rájuk. Méghozzá elég kellemetlen. Mi ugye azt mondjuk, hogy a francia férfi buzi, mert a férfiasság, a keménység, a nyers erő hiányzik belőle. Ne csodálkozzunk azonban, ha erre valaki azzal kérdez vissza: és ha nem azért hiányzik belőle, mert buzeráns, hanem azért, mert civilizált? Igazi férfi erre a kérdésre egy irdatlan nagy nyaklevessel válaszol, csakhogy azzal a válasz épp igenlő lészen.

A helyzet az, hogy A Férfi attribútumai mind a barbár vadember felé tartanak. A civilizáció meg onnan elfele. Mi teszi civilizált emberré a makogó emberszabásút? Hát például elkezd beszélni. Tanultuk már áltisiben, hogy ez nagyon hasznos, mert ahelyett, hogy mutogatnánk, szólhatunk, hogy adide a kalapácst. Ám legyünk óvatosak, ez csak azért érv, mert a szocialista eszme (és sajna sok magyar iskolában egyelőre még mindig szocializmus van) azt kívánja meg, hogy folyton a munkáról beszéljünk (szerkesztőségünk véleményét a munkáról lásd a fenti Proust-idézetben). Az igazi érv, illetve hogy a modern, korunk gondolkodásának megfelelő érv azonban az, hogy a nyelv azért fontos, mert általa kezelhetők némely konfliktusok, melyek a nyelv előtt pofozkodással oldattak meg. Ez viszont egyszersmind azt is jelenti, hogy a konfliktusmegoldás nem kizárólag a férfi privilégiuma, mert pofozkodni csak ő tud rendesen, a beszédben viszont bárki lehet ügyes, még akár a nő is. Ezért aztán igazi férfi a nyelvvel óvatos, a szép formulákat megveti, inkább az egyenes beszéd híve. Aztán ott a főzés. Az ételek elkészítése megint a civilizáció egyik lépcsőfoka, hiszen általa olyan dolgok is ehetővé válnak, melyeket korábban eldobni voltunk kénytelenek. Na de ki főz? Hát az asszony. Az öltözködés. Hogy kivételesen idén nem fagyunk meg, ha hideg lesz, megint egy nagy vívmány, és hát ugyanakkor megint egy feminin faszság (képzavar, de alliterál). A művészetek. Ezt gyakorlatias, piacorientált korunkban nem annyira emlegetjük, de bizony az, hogy az elmét és a lelket gyönyörködtetjük, pont olyan fontos lépés, mint hogy az ehetetlenből finomat csinálunk: ahogy a rágós marhalábszárból lesz szaftos pörkölt, úgy lesz a rágós világból szaftos, fogyasztható, gyönyörködtető világ a művészetek konyhájában (de szépen mondtam, Istenem, de szépen), és ez nagyon fontos, hiszen a civilizáció célja az, hogy az embert a természet veszélyeitől megóvja, ami értelemszerűen sokkal könnyebb, ha a világ befogadható az ember számára. Az igazi férfi azonban a veszélyes természetet nem megérteni, hanem legyőzni szereti, éppen ezért a művészetekkel legalább annyira óvatos, mint a nyelvvel. Ne is folytassuk, csak elmegy a kedvünk az egésztől: férfiak, sajnálattal kell tudatnom, hogy a civilizáció nagyon-nagyon sokszor ellentétes az ún. férfiassággal. Bocsi, ez van.

Na és? Hol a gond? A civilizáció is bekaphatja. Bekapni épp bekaphatja, csakhogy a dolog úgy áll, hogy a civilizáció nem azért fasza dolog, mert Marx vagy Hegel azt mondta. Hanem azért, mert boldogít. Jót enni például jó. Jól kinézni is jó. Jól kinéző embertársainkban gyönyörködni szintén jó. A civilizáció kevésbé materiális vívmányait, például azt élvezni, hogy keresztény szeretet van és ebből kifolyólag toleráns szomszéd, az meg aztán végképp jó. Aki pedig ebből kimarad, az veszít. Ha önszántából marad ki, valami baja van. Ha még ráadásul valami primitív ideológia miatt utasítja vissza a jót, akkor meg hajjaj. A primitív ideológia esetünkben ugye a virtus lenne, melyben a magyarok egyébként igen jók. A virtus azt jelenti, hogy noha tudjuk, hogy ezek a férfias dolgok ma már kissé elavultak, úgy teszünk, mintha nem lennének azok, mert mi a dolgokat pont úgy, nyers természetességükben szeretjük, ahogy a maszkulin ideológia megkívánja. Még akkor is, ha nem.

Virtuskodásban a franciák rendkívül gyengék. Azt minden további nélkül megmondják, hogy hogy jó egy kaja, de úgy tenni, mintha a főzés valami eszméletlen férfias dolog lenne, nem tudnak. Mikor Gordon Ramsay káromkodva élezi a kést, az virtus: elfedi, hogy a nagy férfiasságával épp főzni készül. Mikor azt mondja, hogy „beef wellington – done”, az felér egy húsz centi átmérős bicepsszel. El lehet képzelni, hogy egy francia azt mondja, „boeuf bourgignon – prêt”, és ettől mindenki azt gondolja, hogy ez egy kurva vagány fenegyerek? Nem. Még egy Gérard Depardieu is megbuzul, ha fokhagymát kezd hámozni (a Zöld kártya című filmben látható).

Hová akarunk kilyukadni. Oda, hogy a civilizáció áldásait kiélvezni ma már egyáltalán nem férfiatlan. A férfiasság régről itt maradt képe pedig eléggé anakronisztikus, és nem több virtusnál. Baromi férfias egymást püfölni, de aki hétvégi diszkózását verekedéssel fűszerezi, egyszerűen egy primitív tahó. Beszélni férfiasságról, de valójában csak itt-ott gondolni komolyan meg virtus. Aki pedig úgy gondolja, hogy le van szarva a virtus, mert ő nem egy régi férfiideálnak akar megfelelni, hanem élvezni akarja az életet, az nem feltétlen buzi, lehet, hogy egyszerűen csak tud élni. Ehhez persze az is szükségeltetik, hogy az illető azt is leszarja, ha a többi ember lebuzizza esetleg. De mivel a franciák egyik nagy jellemgyengesége pont az, hogy leszarják a világot, ha úgy gondolják, hogy igazuk van, soha a büdös életbe egy franciának nem fogjuk bebizonyítani, hogy virtuskodnia kéne, ha az őt pont hátráltatja a jól levésben. Ehhez pedig a nyakas természeten kívül azért egy ici-pici bátorság is kell, buzulás ide vagy oda.

Hát erre kell felkészülni, ha eszes frankofillel vitázunk a francia férfiatlanságról. Várom az értékes ellenérveket, hogy ettől eltekintve miért buzik mégis a franciák, mert én változatlanul abban szeretnék hinni, hogy azok. Ja, csak még azzal a bosszantó okoskodással is kezdjünk valamit, hogy valójában nem az a férfi, aki kanállal eszi a chilit, hanem az, akinek nője van, és sajna a nők sokkal elnézőbbek mind a franciákat, mind a buzikat illetően. Sőt, egy csomó országban kifejezetten azt a hazugságot terjesztik, hogy a franciák jók az ágyban. Mondjuk mit is várna az ember a nőktől, akik főznek meg ruházkodnak a vadászat és a háborúskodás helyett? Búzerbérenc libák.

A bejegyzés trackback címe:

https://mistinguett.blog.hu/api/trackback/id/tr661353128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lobra · http://ross-satyr.blog.hu 2010.01.09. 11:38:34

"Kezdetben" a keresztény egyház a férfi és nő együttléte felett csak az utódnemzés szándéka esetén húnyt szemet. Azóta elismerte, hogy az emberek együttlétének elismert célja lehet az örömszerzés is. Ezzel pedig szerintem öngólt lőtt, mert egymásnak való örömszerzésre egyneműek is képesek. Ehhez jön még a magánszféra tiszteletben tartása iránti emberi jog -- és máris értetlenül állok emebrek ilyen értelmű megkülönböztetése előtt. A kérdésre válaszolva: nekem tökéletesen közömbös, hogy hogyan intézik szexuális igényeik kielégítését a franciák, berberek, vizigótok vagy magyarok.

Franci1969 2010.02.26. 10:04:28

*magánszféra*, hmm -
én is ezt a fogalmat szeretem a különféle emberek különféle szexuális irányultságával kapcsolatban.