Ez meg mi?

Ez itt a Mistinguett-médiabirodalom központi egysége.

Célunk, hogy a magyar blogoszférát információkkal lássuk el a franciákról.
Az objektivitás és az információk megbízhatósága, az nem célunk.

Kapcsolat:
misztenget gmail com

Jártam már itt, de én másra emlékszem

Igen, történtek változások.

Régebben csak okoskodtunk, ma informálunk is. Régebben egyprofilúak voltunk, ma színesek, mint a karnevál. Régebben egy blog voltunk, ma több.
Bővebb információkért kattanj ide.

Címkék

A birodalom


Vagyis ez a blog itten. A hasáb tetején láthatók a célkitűzéseink.


Francia politika és közélet. Informatívan, de nem teljes körűen. Ja, és nem is objektíven, mi úgy nem tudunk.


Gasztronómia, na meg a franciák, ahogy közük van hozzá.

Bővebben minderről itt.

A szövetségesek


A francia futballválogatott magyar szurkolói blogja. Beszámolók, hírek, elemzések, meg ami még eszünkbe jut.


A magyar bormédia legnépszerűbb orgánuma. Néha egy-egy francia vonatkozással, tőlünk.

Franciák, akikről érdemes tudni - V.

2009.08.03. 03:00 - mistinguett

Címkék: emberek 5 valami

 

Vannak emberek, akikről érdemes tudni. Közülük némelyik francia, vagy majdnem. Összeválogattunk belőlük egy párat. Sorozatunk ötödik részében öt francia gyermekről emlékezünk meg.

Gavroche

Elvileg nem akartunk fiktív embereket idesorolni, de Gavroche olyan jelkép, amit nem hagyhatunk ki. Ami Twist Olivér Londonnak, az Gavroche Párizsnak. Truffaut-filmek, Cocteau-könyvek ihletője lett A nyomorultak emblematikus mellékszereplője. Milyen ő? Ilyen:

Üssük össze ezt a két szikrát: Párizs, gyermekkor, és valami emberke ugrik ki belőle. Homuncio - mondaná rá Plautus.
Ez az apró teremtés vidám. Nem eszik mindennap, de minden este elmegy a színházba, ha kedve szottyan. Nincs ing a testén, nincs cipő a lábán, nincs födél a feje felett; olyan, mint az ég madarai, amelyeknek ugyancsak nincs semmi ilyesféléjük. Hét-tizenhárom éves, csopor­tosan él, koptatja a kövezetet, szabadban tanyázik, apja elnyűtt nadrágjában jár, amely a sarkán alul lefityeg, valami másik apának avítt kalapjában, amely a fülén alul a fejébe süpped, fél nadrágtartója sárga sáv, futkos, leselkedik, szimatol, lopja a napot, szutykosra szívja a pipát, káromkodik, mint egy kocsis, kocsmába jár, ismeri a tolvajokat, tegezi az utcalányokat, tolvajnyelven beszél, trágár dalokat énekel, és szikrányi gonoszság nincs a szívében. A szívében csupán egy gyöngyszem van, az ártatlanság, és a gyöngyök nem olvadnak meg a sárban. Isten úgy akarja, hogy amíg gyermek az ember, ártatlan legyen.
Ha megkérdeznék a roppant várostól: ki ez? ezt felelné rá: ez az én csemetém.
Victor Hugo, A nyomorultak
Révay József fordítása

XIV. Lajos

Van két egymással viaskodó elmélet. Az egyik szerint egy ország irányítását nem lehet csak úgy akárkire rábízni: ez ugyanúgy szakma, mint bármi más, és ha szakma, tanulni kell. Ezért a politikusokat ki kell képezni erre, nem is lenne szabad a parlamentbe engedni csak úgy akárkit, mondjuk egy jogászdiplomával. Legyen politikusdiploma, aki ilyennel nem rendelkezik, ne lehessen képviselő. A másik elmélet viszont azt mondja, hogy ez badarság, hiszen ha politikusdiplomát osztanának, egyrészt már tizennyolc évesen el kellene dőlnie, hogy ki lehet később majd államférfi meg államnő, másrészt egy olyan intézménynek, amely kifejezetten a jövő képviselőit és minisztereit képzi, aránytalanul nagy hatalom kerülne a kezébe. Legyenek tehát a képviselők inkább technokraták. Persze az utóbbi elmélet közelebb áll a mai értékrendhez, demokrácia meg minden, végülis már önmagában a politikusképző iskola léte durván elitista egy dolog. Ettől persze még vannak ilyen iskolák, például az európai demokrácia élharcosának számító Franciaországban is, hát hogy a fenébe ne lennének. És szintén Franciaországból származik az országirányításra képzett, mit képzett, nevelt ember archetípusa. Úgy hívják, XIV. Lajos.

Négy és fél évesen, 1643-ban koronázzák meg. Ekkoriban a gyermek státusa természetesen még nagyban különbözik a maitól. Nyolc éves korukig például a gyerekek egyszerűen nem számítanak. Jóformán "ki vannak csapva" az életbe, oda mennek, ahová nekik tetszik, azt tesznek, amit akarnak és persze tudnak. Kb. nyolc éves kortól azután megválatozik a helyzet, ekkor már emberszámba veszik őket. Paradox módon például az a gyermek, aki nyolc éves koráig akár egy ágyban is alhatott a szüleivel, ettől fogva prűden távol van tartva mindenféle szexuális impulzustól. A kis Lajos neveltetése nyolc éves koráig szinte csak testedzésből áll, azután viszont a gyámja, Mazarin bedobja a mély vízbe. Nyolc évesen már diplomáciát, politikát tanul. Nyelveket nem, latinul is alig tud, ellenben már "francia történelmet" oktatnak neki (ez egyáltalán nem szokványos még akkoriban - a nemzetiség fogalma homályosabb, mint ma, hogy mást ne mondjunk, Lajos gyámja olasz, anyja pedig osztrák). Tizenkét évesen már naponta eljár az Államtanács üléseire. Mindehhez hozzájön még, hogy '48 és '53 között Fronde néven felkelés és mozgalom szerveződik Mazarin kardinális ellen. '48-ban ez olyan heves támadást jelent, hogy a királyi családnak el is kell menekülnie a rezidenciáról. Ekkor Lajos tíz éves. Nem meglepő, hogy elitista neveltetéséből és a tíz éves korában szerzett ijesztő tapasztalatból azt a következtetést vonja le, hogy csak a teljhatalom jó valamire. Így lesz majd a francia állam nagy központosítója és az abszolutizmus jelképe. Hasznára vagy kárára vált, hogy szinte születésétől fogva uralkodásra nevelték? "Jó" király lett-e belőle? Izé... persze ezekre a kérdésekre nincs válasz, erről ugyanúgy megoszlanak a vélemények, mint arról, hogy kell-e embereket direkt politizálásra képezni.

Rousseau gyereke

Nem tudunk semmit Rousseau öt gyermekéről azon kívül, hogy apjuk mindet lelencházba adta. Mikor Jean-Jacques Rousseau megírja az Emilt, melyet nemcsak hogy az első pedagógiai értekezésként tartunk számon, de mind a mai napig érdekes olvasmány, két dolog derül ki. Az egyik, hogy a szerző jobban szereti az elméletet, mint a gyakorlatot. A másik, hogy ha ez nem így lenne, Rousseau gyerekei elképesztően szerencsések lettek volna, egy rettentő jó apával. Hát nem lettek: Jean-Jacques jobban szeretett gondolkodni a nevelésen, mint nevelni, így mind az öt kölyök csak így szerepel, saját név nélkül, fiktíven. Pedig ők tényleg léteztek, nem csak könyvben, mint "Rousseau, az apa". Őszintén reméljük, hogy sose tudták meg, miket irkált össze az apjuk.

Petit Grégory

1984. október 16-án 17:32-kor Michel Villeminnél csörög a telefon. Egy ismeretlen hang jelentkezik, és azt állítja, Villemin unokaöccse, a négyéves Grégory halott. "Bosszút álltam. Elraboltam a főnök fiát. A Vologne-ba dobtam." Valamivel később meg is találják a gyereket a folyóban, keze-lába összekötve, halott. Másnap a család levelet kap. "Remélem, belehalsz a bánatba, főnök. A pénzed nem fogja visszaadni a fiadat. Nesze a bosszúm, te szerencsétlen barom." Az apa, Jean-Marie Villemin, a falu irigyelt gazdagja (bár vagyonát tisztességes úton szerezte) ekkor számol be arról, hogy már négy éve rendszeresen kapnak fenyegető névtelen leveleket. A gyilkosság híre csakhamar bejárja Franciaországot, az összekötözött kis halottról készült képek brutálisan sokkolók.

Még nagyobb port ver fel, mikor a nyomozók megnevezik a gyanúsítottat, aki nem más, mint Jean-Marie Villemin unokatestvére, Bernard Laroche. Őt a saját unokahúga jelenti fel, mert közvetlenül a gyilkosság előtt együtt látta Grégoryval. A feljelentés után megvizsgálják Laroche kézírását, és a grafológiai jelentés azt állapítja meg, hogy ő írhatta a névtelen leveleket. Az indíték: féltékenység. A bizonyítékokat azonban a bíróság nem találja elég meggyőzőnek, '85 februárjában szabadlábra helyezik Laroche-t. Nem sokáig örülhet a szabadságnak: márciusban Jean-Marie Villemin agyonlövi unokatestvérét. Ekkor azonban váratlanul új elem kerül elő: egymástól függetlenül több tanú is állítja, a bűntényt megelőző napon látta Grégory édesanyját, Christine Villemint azon a postán, ahonnan a szülőknek címzett levelet feladták. Ekkor házkutatást tartanak Villeminéknél, és a pincében pontosan olyan köteleket találnak, mint amilyennel Grégory végtagjait összekötözték. Christine vád alá kerül. Kiderül azonban, hogy mikor a gyerek halálát telefonon bejelentették, ő épp a kocsijában ült, egy busz mögött. Felmentik, és mivel nincs több gyanúsított, a nyomozást lezárják. 2003-ban nyitják meg újra az aktát, mert időközben megjelent a DNS-teszt lehetősége. Megvizsgálják a levélen található bélyeget, hátha van rajta a gyilkos nyálából származó DNS. Nincs. A nyomozást ismét lezárják. 2008-ban pedig újra megnyitják, mert a technika közben tovább fejlődött. Most itt tartunk.

Joseph Bara és Joseph Agricol Viala

Nehogy az a vád érjen minket, hogy csak azért beszéltünk a fiktív Gavroche-ról, mert nem jutott eszünkbe csak négy említésre méltó francia gyermek, az utolsó bekezdésben két kölyökről is megemlékezünk. (Az viszont jogos kritika, hogy kislány nincs egy se. De hát Vanessa Paradis vagy Sophie Marceau elég snassz lett volna, nem?) Minden nemzetnek van az ajkán hangzatos kiáltással ("Szabadság!" - például) hősi halált halt gyereke. Ezek a lurkók általában nagyon hamar beállnak a hadseregbe, de ezt nem elszörnyedve nyugtázzuk, mint mondjuk az afrikai gyerekkatonák esetében, hanem elismerőn és büszkén. Persze nem kellenek ezek a kis hősök, csak arra, hogy a kisiskolás is azonosulni tudjon a nagy eszmével, amit tanítanak neki, de hát mégiscsak hozzánőnek a kultúrához, vagy mi. Bara és Viala a francia forradalom két hősi halottja. Joseph Bara kisdobos volt a köztársasági csapatokban, és egy csatában a kavarodásban véletlen halálra sebezték. Később a története enyhén szólva kiszínezve terjed el: a legenda szerint a kis Bara összetalálkozott egy szakasznyi királyi katonával, akik puskát fogtak rá, és felszúlították, hogy mondja, hogy éljen a király. Ő erre hősiesen azt kiáltotta, hogy "Éljen a köztársaság!", mire a gonosz katonák lelőtték a tizenhárom éves kisfiút, akiről később utcát neveztek el Párizsban. Viala szintén tizenhárom volt, mikor a köztársasági csapatokkal kelepcébe került. A túlerőben lévő ellenséget csak úgy lehetett megállítani, hogy a folyón egyedüli átkelési lehetőséget jelentő komp kötelét valaki elvágja. Viala egy fejszével odaugrott, és elkezdte csépelni a kötelet, mire agyonlőtték. A csapata elszaladt, az ellenség átkelt a folyón. Az elengedhetetlen hősi mondatot nem ő mondta, hanem az édesanyja, ki nagyon találón úgy fogalmazott: "A hazáért halt meg." Ma Joseph Agricol Viala egyike azon 660 hősnek, akinek a neve fel van vésve a Diadalívre.

 

[Sorozatunk egy időre pihen, de valószínűleg még visszatér. Az öt francia állat például vonzó téma lenne, csakúgy mint a nyolcvanas évek öt legcikibb franciája. Ha valakinek van ötlete, kívánsága, hogy öt francia miről olvasna szívesen, írja meg kommentben. Ha nincs, ne írja meg.]

A bejegyzés trackback címe:

https://mistinguett.blog.hu/api/trackback/id/tr1001207733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Egaesz Homo 2009.08.08. 00:08:02

Szerintem írhatnál (írhatnátok?) róluk:

Balzac, Molière, Edith Piaf, Charles de Gaulle és de Sade márki.

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2009.08.09. 18:04:33

@Egaesz Homo: Sade jó gondolat, véletlenül még tudok is róla valamit. Megfontolom, köszönöm.