A France Inter rádió ma reggeli műsorában Daniel Cohn-Bendittel hallhattunk beszélgetést. Danny természetesen ismét nagy örömmel pukkasztott polgárt.
Az igazság odaát.
Aki még nem tudja: változások lesznek.
A France Inter rádió ma reggeli műsorában Daniel Cohn-Bendittel hallhattunk beszélgetést. Danny természetesen ismét nagy örömmel pukkasztott polgárt.
Az igazság odaát.
Aki még nem tudja: változások lesznek.
Most ha valaki lesznoboz, nem fogok tudni mást tehetni, mint azt mondani, hogy hát istenkém. Előfordul az mindenkivel. A terroár. Ő lenne az egyik legdivatosabb hívószó a trendi gasztrokörökben. Persze aki nem trendi gasztrokör, az talán asse tudja, milyez. Ezért elmeséljük.
Az igazság odaát.
Aki még nem tudja: változások lesznek.
"Üdvözletem mindenkinek, nagy örömmel nyitom meg a mai napon #Twitter-profilomat. Köszönet a majdani követőknek! - NS"
Az igazság odaát.
Aki még nem tudja: változások lesznek.
Most egy kicsit elmegyünk Marseille-be. Holnap reggel gyülekező a Gare de Lyonon, 7:07-kor indul a vonat. Átszállni nem kell, és a nagyszerű tézsévé 3 óra és 17 perc alatt fel is zabálja majd a durván 800 km-es távot, 10:24-kor leszállunk a Marseille Saint Charles pályaudvaron. Ha nincs sztrájk, és a vonat nem gázol el véletlenül egy tehenet út közben. De most vegyük úgy, hogy nem gázol. Tehát fél tizenegykor Marseille-ben vagyunk, még épp kiérünk a piacra. Ha kiérünk, ki is megyünk, és ha kimegyünk, legott meg is ragadjuk az első hetven éves mamókát a grabancánál. Enyhén megemeljük 52 kilónyi termetét, majd gyengéden de határozottan rázni kezdjük. Mégpedig addig, amíg ki nem pottyan a mamókából a ratatouille receptje. Nem kell majd sokat erőszakoskodni, a marseille-i mamókákból sokszor mindennemű rázás nélkül is potyog ratatouille-recept. Sőt. Nem akármilyen, hanem egyenesen az igazi ratatouille-recept potyog, mert - mitagadás - a mai világban a ratatouille-receptek jelentős része nem autentikus. A mamókáé ellenben az. Mármost mi ezzel nem elégszünk meg, mert van egy szabad kezünk. Amellyel legott felmarkolunk egy másik mamókát, és belőle is kirázunk egy autentikus ratatouille-receptet. És a kettőt összevetjük. Mit tesz isten, az egyikben lesz provence-i fűszerkeverék, a másikban nem. A két mamóka tán hajba is kap. Mi az, hogy erőspaprika, magának elment az esze? Nekem nem ment sehova, de a te ratatouille-od túl van fokhagymázva, csak szólok. Te beszélsz? Hát mit hadoválsz itt össze arról, hogy külön készül a padlizsán meg a cukkini, pfff! Ez egy népétel, te ringyó, mit gondolsz, hány serpenyője volt ükanyádnak, tizenkettő? Most elzavarjuk a mamókákat, intézzék el maguk között, mi pedig veszünk egy baguette-et meg egy darab soubressade-ot (sobrasadát, ha úgy jobban tetszik, úgyis az íze a lényeg), leülünk valami lépcsőre, és falatozva elrévülünk.
Az igazság odaát.
Aki még nem tudja: változások lesznek.
Mint azt legutóbb ígértük, ezúttal arról lesz szó, hogy Sarkozy mégis miből gondolja, hogy őneki még bármi keresnivalója lehet májustól az Elysée-palotában. Sarkozy népszerűsége most már évek óta lent stagnál valahol a béka bokamagasságában, és nem akar onnan elmozdulni az istennek se. Jó, most legutóbb vánszorgott fölfelé valami 2 %-ot, de ez egyrészt édeskevés, másrészt a közhangulatot elnézve lehet, hogy csak véletlen, és jövő hónapban majd szépen visszahúzódik megint egy-két százalékkal. Na de mi is történt Sarkozyvel?
Az igazság odaát.
Aki még nem tudja: változások lesznek.
Mint azt hűséges olvasóink minden bizonnyal maguk is érzékelték, blogunk pangott az utóbbi időben. Ahogy azt az eggyel lentebbi posztosított kommentváltásból megtapasztalhatta mindenki, szerkesztőségünk nagy dilemmák között őrlődik hetek óta. Ennek a dilemmának az az alapja, hogy az, amit ezen a blogon csináltam (átváltok egyes számba, mert most egy lírai rész jön), kezdett már nem annyira motiválni engemet. A motiválatlanság pedig előbb-utóbb megérződik a szövegeken is, és akkor az egész elromlik, és milyen kár lenne ez, mikor pedig évekig ugráltam meg folyamatosan a magasabbnál magasabb színvonalakat, és teljesen független nemzetközi megfigyelők jelentései szerint sem vertem le a lécet egyszer sem. Erkölcsi kötelességem tehát a megszokott megbízható minőség fenntartása. Minőségellenőrzési politikám arra épült eddig, hogy a termelési egység, aki én vagyok, folyamatosan konzultált a QC-laborral, aki szintén én vagyok, a QC-labor pedig a fejemben tárolt minőségvédelmi specifikációk szerint megvizsgálta a szövegeket, majd erről jelentést tett a QA mérnökségnek, aki én vagyok, és a QA mérnökség vagy jóváhagyta a szöveget a hatályos validációs eljárás szerint, vagy korrekcióra visszaküldte a termelő egységnek, vagy leselejtezte. Jóváhagyás esetén a szöveg validációja megtörtént, erről hivatalos okmányt állítottam ki, melyet a QA mérnökség aláírásával, a QC-ellenőrzések eredményeivel és a termelő egység termelési jegyzőkönyveivel együtt lefűztem az ún. tételkísérő dossziéba (batch report, dossier de lot), és ezzel egyidejűleg megbízást intéztem a blog.hu blogmotorjához, hogy a szöveget a hatályos eljárások szerint publikálja. Ez a minőségellenőrzési eljárás azonban a növekvő piaci igényeknek véleményem szerint már nem felel meg, ezért vállalatom vezetősége (én) a megbízásomra úgy döntött, hogy a termelési struktúrát átalakítja, ügyfeleink hatékonyabb kiszolgálása és a konkurencia piacról való könyörtelen kiszorítása érdekében.
Az új struktúra készül.
Jelenleg úgy gondolom, hogy az lesz, hogy ez a blog átalakul egy gyűjtőbloggá, amely az eddiginél sokfélébb, szerteágazóbb és nem tudom még, milyenebb témákban publikál majd írásokat. Eddig a blog profilja kábé úgy nézett ki, hogy itt osztottam az eszet mindenféle kulturális és kevésbé kulturális témákról. Ez azonban szerintem kezd egy kicsit uncsi lenni, mert a megmondóemberségnek az a rákfenéje, hogy egy idő után már nem jut az ember eszébe semmi új gondolat semmiről, ezért mindig ugyanazt írja mindenről. Ez ellen nincs mit tenni, az ember agykapacitása véges, még az enyém is. Következésképpen ha itt tovább húznám ezt az okoskodós vonalat, akkor azt hamarosan megunná mindenki. Én már meg is untam, például. Ellenben van egy csomó téma, amelyről tök szívesen ugatnék sokat, csak eddig nem tehettem itt, mert az profilrombolásnak minősült volna, és én olyant nem teszek. Ezért most úgy járok el, hogy a profilt ráadaptálom arra, amit én tudok és akarok nyújtani itt. Konkrétan ez úgy fog kinézni, hogy amikor kedvem támad itt észt osztani, akkor habozás nélkül megteszem, azonban csak akkor, mikor kedvem támad, vagyis minden valószínűség szerint kicsit ritkábban, mint eddig. Ellenben ezzel párhuzamosan csinálok több, kisebb blogot, melyekre esetleg nemcsak én fogok írni, hanem mások is, és az azokon megjelenő posztokra szintén mutat majd innen link, így az olvasó majd eldöntheti, hogy őt ez érdekli-e, vagy sem, és a döntés függvényében kattint avagy nem kattint.
Egészen pontosan még nem tudom, milyen linkekre számíthatunk. Az biztos, hogy mostantól itt lesznek a Művelt Akeszra és az Allez la France-ra írt posztjaim is (tehát egy boros és egy focis téma), és az is, hogy több-kevesebb rendszerességgel írni fogok posztot francia politikáról is, legalább az elnökválasztásokig, a vadonatúj, friss és ropogós blogra, mely itt található. (Tegnap csináltam, jelenleg egyetlen poszt található rajta.) Valószínű az is, hogy csinálok egy francia konyhás blogot is, és az is elképzelhető, hogy egy francia gyorshírest is, de még ezek nem biztosak teljesen.
A változások ellenben azt is jelentik, hogy addig, amíg a struktúraátalakítás folyamatban van, továbbra is csökkentett üzemmódban funkcionálok.
És természetesen minden ötletet és javaslatot szívesen fogadok. Aki esetleg írni akar ide valahova, az is jelentkezzen bátran, megbeszéljük, hogy lehet-e.
Addig pedig tessék normális dolgokat olvasni, valamint meghallgatni ezt a Csajkovszkijt, mert ez a nő valami brutális.
mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2012.01.10. 13:29:36
Mondá a híres. Nem mondá, egyébként. A fáma szerint midőn a Parlament az államérdekre hivatkoza, Lajbi Fourteen úgy kiálta föl, hogy az állam ő vala. De a történettudomány mai állása szerint ez kamu, nem kiáltott fel így Lajbi sose, hanem ezt a gonosz történelemhamisítók találták csak ki. Ugyanakkor a történelemhamisítás is mond el dolgokat a történelemről, hiszen nem mindegy az se, milyen szavakat adunk egy király szájába utólag, nyilván nem véletlen, hogy nem azt hamisították a Lajoséba, hogy, mittuggyukmi, "Térdelj le és szeress", hanem ezt az államkodást. A mi értelmezésünk szerint ez azt jelenti, hogy a francia történelem megírásakor az állam szerepe központi kérdés volt. És van. Nem mintha ezzel újat mondanánk, de más bevezetés nem jutott eszünkbe hirtelen.
Meramúgy ez mainapság fontos kérdés. Hogy akkor piaccal, állammal, központi hatalommal, szabadversennyel hogy is állunk. Most se aktuálpolitizálunk, mert nem az államosításokról és antiprivatizációs igyekvésekről akarunk beszélni, hanem azokról jutott eszünkbe ez.
Európában a szabad piac szent és sérthetetlen, vagy legalábbis annak kellene lennie könyv szerint. Ebben azért nagyjából egyetértés van. Abban azonban kevésbé, hogy az állam kimehet-e krumplit árulni a piacra, vagy maradjon csak szépen otthon a seggén. A piacpártiak szerint az állam csak ne piacoljon, abból csak baj van, az állampártiak szerint azonban ha a civil kofa hasznot húz a piacból, akkor már mér pont az állam ne tenne így, és főleg, ha egy gazdasági tevékenység profitot tud termelni, akkor ugyan mért kéne az államnak kiadni a kezéből a lehetőséget, hogy ő termeljen pénzt, a haza dicsőségére és az állampolgárok javára, ahelyett, hogy valami mocsadék összkapitalista gekkómultinak játszaná át a zsírt. Na most ebbe nem megyünk bele mélyebben, mert nem vagyunk hozzá ideológiailag eléggé felvértezve, ellenben arról szólnunk érdemes, hogy a franciáknál mi a helyzet. Mert van helyzet náluk: ottan vannak őnáluk a példák arra, hogy az állam igenis tud jó gazda lenni.
Vannak emberek, meg úgy dolgok általában, melyekről érdemes tudni. Közülük némelyik francia, vagy majdnem. Összeválogattunk belőlük egy párat. Sorozatunk tizedik részében öt béna francia divatról emlékezünk meg.
"Az biztos, hogy ahol lehet, saját szoba helyett mindig többágyas hálóteremben fogok aludni, és meg kell próbálnom még a franciákkal is barátságosnak lenni."
Atyavilág, Márton, elment az eszed?! Barátságosnak egy franciával??? Sőt "a franciákkal", bazmeg, többel is, netán minddel??????? Az odáig rendben, hogy kalandvágy hajt, menő dolog is beülni sörözni El Paso del Norte legszutykosabb kocsmájába, de a kockázatvállalásnak is vannak ésszerű határai, franciákkal barátkozni, ráadásul hálóteremben... hát végiggondoltad te egyáltalán, hogy hová vezethet ez? Mindenesetre a mistinguett.blog.hu szerkesztősége ezúton hárít el minden felelősséget, nem mi mondtuk neki.
Keziccsókolom, nyár van, ha nem is úgy tűnik, tessék vízparton koktélokat vedelni, ne internet előtt rohadni, mi is így teszünk, posztot nem írunk, ez van. Mindazonáltal, mert van szívünk, küldünk zenét azoknak, akiknek valamely okból mégis muszáj gép előtt tespedni. Lesz egy jövő héten is, most katt ide az ehetiért, mely stílusosan a vízről szól.
Vannak emberek, meg úgy dolgok általában, melyekről érdemes tudni. Közülük némelyik francia, vagy majdnem. Összeválogattunk belőlük egy párat. Sorozatunk kilencedik részében öt francia kisebbségről emlékezünk meg.
A gegparádé lezárásaként pedig javasolta, hogy az állami ünnepeken ne csak tudósokat meg művészeket tüntessenek ki. "Miért nem tüntetnek ki egy nagyon tisztességes esztergályost vagy pékmestert?"
Ezt a dolgot, amit - egyébként egyik kedvenc indexes újságírónk - Király András egy gegparádé méltó lezárásaként aposztrofál (-t hetekkel ezelőtt), Demján "Plázaépítő" Sándor mondta (hetekkel ezelőtt) egy kormánypárti partin (ehe ehe). Nem szokásunk ezen a blogon magyar politikáról beszélni, ezután se lesz, és most sem ez a szándékunk, csakhogy Demján ezzel olyan húrt pendített meg, amin már régóta szívesen rugóznánk kissé. A "nagyon tisztességes pékmester kitüntetése" ugyanis egyszerre zseniális gondolat, és kiváló illusztrációja annak, hogy miért nem volna szabad éppen Demjánra és - jobbos, balos, ez itt tök mindegy - társaira bízni a megvalósítását. És hogy miért foglalkozunk ezzel itten, franciablogon? Természetesen azért, mert ha hiszi, ha nem, kedves olvasónk, Franciaországban van ilyen geg: kitüntetik az esztergályost és a pékmestert.
2011. július 10-ét írunk, ami azt jelenti, hogy közel két hónapot estünk ki, és mindezt úgy, hogy még csak asse mondtuk, fapapucs. Pedig. Mibe lett volna, semmibe, ideírni egy poszt, hogy drága olvasó, el vagyok menve nyaralni, július 10-ig vissza se jövök. Hát nem írtuk ide. Sőt. Még csak nem is nyaralni voltunk elmenve, az majd augusztusban lesz, hanem csak egyszerűen, már megbocsásson a drága olvasó, akinek, tudjuk jól, a mindennapos jókedve és boldogulása függ ettől a blogtól, aki napokig képes veszekedni otthon az asszonnyal, mondvacsinált ügyekkel fenyíteni a gyereket, rácsapni az ajtót a főnökre, ha én itt nem írok kellő rendszerességgel szépeket, szóval már bocsásson meg a kedves olvasó, de a legkisebb bajunk is tonnákkal volt nagyobb, mint ide irogatni.
De most.
Ezt már egy ideje meg akartuk mutatni, mindig elmaradt, de most, hogy csak úgy röpködnek a konspirációs teóriák Franciaországgal kapcsolatban, nem várhatunk tovább. A fenti kép Szöulban készült, a tavaly november 12-i G20-csúcson. Azok a mosolygós, integető emberek ott a világ vezető gazdaságainak az urai. Egyetlen ember nem integet: Nicolas Sarkozy. Egy másik ugyan integet, de bal kézzel: Dominique Strauss-Kahn. Úúúúúúú.........
[Forrás: Le Monde, Bilan du monde, Bilan économie 2011, Hors Série]
DSK-nak reggeli merevedése van. Hoppá, hoppá, gondolja, és menten telefont ragad, halló, recepció, egy escort girlt kérek, de minél előbb, mert megy a repülőm. Nem probléma, vezérigazgató úr, mindjárt hívjuk, barnát vagy szőkét? Mindegy, csak küldjék. Igen ám, de az escort lány késik, a szegény takarítónő meg túl hamar megy rendbe tenni a szobát.
[Nem franciák, kanadaiak. (Azé jó az angol kiejtésük.) (Hehe.)]
Itt most nem "A mondat"-sorozat egy darabjáról van szó, csak egy mondatról, csak úgy. Olvasom Umberto Eco legújabb regényét, még csak a legelején vagyok, de van benne egy mondat a franciákról, nem mintha reklámozni akarnám a könyvet, mondom, még el se olvastam, de ez kitűnő.
Ugyanakkor rájöttem, ha azt akarjuk, hogy egy francia beismerje fajtája valamely fogyatékosságát, elegendő, ha egy másik népet szidalmazunk előtte, például így: "az a mi hibánk, nekünk, lengyeleknek, hogy", és, mivel semmiben, még a rosszban sem akarnak elmaradni a többiek mögött, azonnal így válaszolnak: "á, dehogy, itt, Franciaországban még rosszabb a helyzet", és hopp, már szidják is a franciákat, amíg csak rá nem jönnek, hogy csőbe húztuk őket.
És igen, pontosan.
Mert nincs téma, ami minket megriasztana, mert nincs tabu, melyet ne másznánk meg nagy-nagy örömmel, ma a franciák és a fürdés közti relációról leszen szó.
Képzeljük el, hogy mondjuk Szomáliában hirtelen véget vetnek a totális anarchiának, abbahagyják a polgárháborút, nem ölik tovább egymást, hanem nekiállnak államot csinálni. Első lépésben mindjárt létre is hoznak egy országimázsközpontot, melynek a frissen választott államfő rögvest kiadja az ukázt, hogy ugyan válasszon már valami ügyet, ami mellett Szomália látványosan elkötelezheti magát, sőt akár világszintű tényezővé is válhat.
tudom, hogy vannak jó könyvek, még fizetni sem kell, mert van könyvtár...
de mégis...
rss-ről is hallottam (bár nem tudom, hogy létezik-e még) de az megöli a meglepetést...
szóval fogsz még ide írni viszonylag rendszeresen, vagy egy év múlva nézzek csak újra ide?