Most egy kicsit elmegyünk Marseille-be. Holnap reggel gyülekező a Gare de Lyonon, 7:07-kor indul a vonat. Átszállni nem kell, és a nagyszerű tézsévé 3 óra és 17 perc alatt fel is zabálja majd a durván 800 km-es távot, 10:24-kor leszállunk a Marseille Saint Charles pályaudvaron. Ha nincs sztrájk, és a vonat nem gázol el véletlenül egy tehenet út közben. De most vegyük úgy, hogy nem gázol. Tehát fél tizenegykor Marseille-ben vagyunk, még épp kiérünk a piacra. Ha kiérünk, ki is megyünk, és ha kimegyünk, legott meg is ragadjuk az első hetven éves mamókát a grabancánál. Enyhén megemeljük 52 kilónyi termetét, majd gyengéden de határozottan rázni kezdjük. Mégpedig addig, amíg ki nem pottyan a mamókából a ratatouille receptje. Nem kell majd sokat erőszakoskodni, a marseille-i mamókákból sokszor mindennemű rázás nélkül is potyog ratatouille-recept. Sőt. Nem akármilyen, hanem egyenesen az igazi ratatouille-recept potyog, mert - mitagadás - a mai világban a ratatouille-receptek jelentős része nem autentikus. A mamókáé ellenben az. Mármost mi ezzel nem elégszünk meg, mert van egy szabad kezünk. Amellyel legott felmarkolunk egy másik mamókát, és belőle is kirázunk egy autentikus ratatouille-receptet. És a kettőt összevetjük. Mit tesz isten, az egyikben lesz provence-i fűszerkeverék, a másikban nem. A két mamóka tán hajba is kap. Mi az, hogy erőspaprika, magának elment az esze? Nekem nem ment sehova, de a te ratatouille-od túl van fokhagymázva, csak szólok. Te beszélsz? Hát mit hadoválsz itt össze arról, hogy külön készül a padlizsán meg a cukkini, pfff! Ez egy népétel, te ringyó, mit gondolsz, hány serpenyője volt ükanyádnak, tizenkettő? Most elzavarjuk a mamókákat, intézzék el maguk között, mi pedig veszünk egy baguette-et meg egy darab soubressade-ot (sobrasadát, ha úgy jobban tetszik, úgyis az íze a lényeg), leülünk valami lépcsőre, és falatozva elrévülünk.

Az igazság odaát.

Aki még nem tudja: változások lesznek.