2011. július 10-ét írunk, ami azt jelenti, hogy közel két hónapot estünk ki, és mindezt úgy, hogy még csak asse mondtuk, fapapucs. Pedig. Mibe lett volna, semmibe, ideírni egy poszt, hogy drága olvasó, el vagyok menve nyaralni, július 10-ig vissza se jövök. Hát nem írtuk ide. Sőt. Még csak nem is nyaralni voltunk elmenve, az majd augusztusban lesz, hanem csak egyszerűen, már megbocsásson a drága olvasó, akinek, tudjuk jól, a mindennapos jókedve és boldogulása függ ettől a blogtól, aki napokig képes veszekedni otthon az asszonnyal, mondvacsinált ügyekkel fenyíteni a gyereket, rácsapni az ajtót a főnökre, ha én itt nem írok kellő rendszerességgel szépeket, szóval már bocsásson meg a kedves olvasó, de a legkisebb bajunk is tonnákkal volt nagyobb, mint ide irogatni.

De most.

De most ünnep van, nem is akármilyen. Egyfelől ugyanis, mint az látható, én most vissza vagyok jőve, és van poszt a tarsolyomban, hurrá-hurrá. Másfelől ez itt, ez a poszt, amit írok, éppen-pont a kilencvenkilencedik ezen a blogon, mindjárt száznál járunk, kiver a víz.

Most egy kicsit számoljuk, és dicsekedjünk is egyúttal. Ráér a kedves olvasó amúgy? Jól van, akkor szerezzen valahonnan egy kávét, gyújtson rá, ha dohányzik, törjön egy kocka étcsokoládét, ha kakaomán, és a kávé mellett beszéljük meg akkor ezt a száz posztot. Míg kifő a kávé, tekintsük meg Odelaf és Mr D tanulságos klipjét a kávéról és annak következményeiről.

Szóval a száz poszt. Először is a száz posztnak minimum a kétharmada kamu. Zenék, képek, villámposztok, olcsó észosztások. A maradék egyharmad azonban vérbeli nemzetépítő és népművelő mélykultúra, melyeket, most irdatlanul szerénytelenek leszünk, de ez alig jelent változást az eddigiekhez képest, szóval aki ezt az egyharmadnyi posztot elolvassa, már többet tud a franciákról, mint a végzős francia szakosok 90 százaléka. Én legalábbis biztos nem tudtam ennyi okosat a franciákról végzős francia szakosként.

Amúgy meg változások vannak végbemenőben az olvasók érdeklődését tekintve is. Mert kezdetben még a kamuposztok érdekelték ám itten a legtöbb embert, az utóbbi hónapok url-statisztikáit böngészve meg úgy tűnik, mintha örvendetesen fordulna a kocka, és egyre nagyobb keletje volna a normális beszédnek. Illetve ez persze csak felerészben örvendetes, mert igaz ugyan, hogy a blog durván harmadát képező komolyposztokkal van a legtöbb munka, és hát az ember ugye szereti, ha a munkája elismerésben részesül, mindazonáltal az sem kevésbé igaz, hogy a komolyposztokkal való bíbelődés egész embert kívánó, sőt próbáló feladat, amire nem mindég fussa belőlünk. Ideális esetben úgy menne ez, hogy mondjuk havonta egyszer van egy informatív poszt, egy zene vagy valami, no meg egy észosztás. Csakhogy, mondá Kosztolányi többek között, "egyetlen ideált se szabad megvalósítani", és mi szeretjük és tiszteljük Kosztolányi Dezsőt, amiért is maradni fogunk inkább annyiban, amennyiben most vagyunk.

Ellenben mivel ünnep van, most úgy teszünk majd, mintha. Vagyis lesz itt most, mondjuk az elkövetkező egy-másfél hétben három poszt gyors egymásutánban. Egy informatív, egy zenés és egy észosztós. Aztán, most szólunk, elmegyünk nyaralni, de előre beprogramozunk valamit, szóval augusztusban is lesz valami kis mozgás azért, szeptembertől kezdve pedig ismét megváltjuk a világot.