Nem értünk mi a háborúskodáshoz, nem is akarunk belekotyogni, a szakblog bizonyára kifejt és elemez hamarosan, tessék kivárni. A dolog diplomáciai és egyéb következményeinek felméréséhez sem vagyunk elegek, pech. Valamire azonban mégis ráirányítanánk a reflektorunkat, mert nagyon ciki volna, ha nem tudnánk beleugatni pont ebbe.

Egyfelől a magyar és a francia sajtóban is mintha megint kerülgetnénk a forró kását. Líbiai beavatkozás, Kadhafi visszaszorítása, a líbiai felkelők támogatása, ilyen kifejezéseket olvasni tucatszám, és mintha már megint kényesen kerülve volna az a szó, hogy háború. Ne szégyenlősködjünk, kéremszépen, nevezzük nevén a gyermeket, a krumplileves legyen krumplileves, elvtársak. Európa háborúzgat, na.

A másik dolog ennél kicsit kényesebb, és szintén nem nagyon pedzegeti senki, pedig. Úgy van ez a dolog beharangozva, hogy a nem is igen létező európai hadsereg most gyakorlatozhat egy kicsit élesben, hogy az usai nagytesó úgy tessékeli Európát Líbiára, mint Karak Vukot az unkákra, az se baj, ha vízbe esik, fontos, hogy próbálkozzon. Mert Líbia hadserege gyenge és elavult. Micsoda mázli, ennek a félhülye diktátornak nincs Rafale-ja meg Mirage-a. Hát ezzel kapcsolatban szeretnénk emlékeztetni arra, hogy alig több mint három éve, 2007 decemberében történt, hogy a frissen megválasztott Nicolas Sarkozy, aki nem csak névrokona a jelenlegi francia elnöknek, úgy döntött, hogy megtöri a jeget, és ő bizony fogadja Moamer Kadhafit Párizsban, ami azért jó, mert a látogatás, így a kormányszóvivő, "fontos mérföldkő lesz Líbia nemzetközi közösségébe való fokozatos visszatérésében". Valójában inkább arról volt szó, persze, hogy Sarkozy ekkor kezdett porszívóügynököt játszani, és bizonyos, ha nem is szalon-, viszont fizetőképes partnereket keresni a francia atomerőmű- és hadi technológiának. Kadhafi tehát elment Párizsba, és ha már, akkor a kellő pompával is fogadták, híres gesztusként például az Hôtel de Marigny kertjében beduin luxus-sátrat állítottak fel számára. Ezt igen sokan kifogásolták akkor, de hát az üzlet az üzlet, egyébiránt Kadhafi sátrát aztán pl. Rómában, Moszkvában vagy épp New Yorkban is felverték, hiába, évszázadok óta követi mindenki a francia divatot, ugye. Csakhogy Kadhafi párizsi látogatása nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, Sarko három milliárdos üzletről álmodozott, ehhez képest Kadhafi alig 300 milliónyi cuccot vett. Ezt a francia államfő duzzogva vette tudomásul, mikor Moamer végre hazahúzott, ki se kísérték a repülőtérre, nemhogy líbiai zászlót bontsanak a tiszteletére. Mivel nem vagyunk rosszindulatúak, eszünkbe sem jut, hogy Sarko most törleszt a fiaskóért, betudjuk a francia hadi nyomulást annak, hogy Tunézia kapcsán nagyon sok helyről kapta meg a francia kormány, hogy nem támogatja eléggé a forradalmat, sőt, hogy inkább a rezsimmel cimbizne szívesebben. Azt azonban nem bírjuk nem felhánytorgatni, hogy ugye-ugye, milyen mázli, hogy Líbiának nincs egy Rafale-ja se?