Nicolas Sarkozy személyével nem nagyon tudunk mit kezdeni Magyarországon. Nem tudjuk hova tenni. Minthogy van magyar vér az ereiben, ösztönösen arra hajlik az ember, hogy akkor biztos jó fej. Másfelől azonban nem egy negyedrészt magyar, háromnegyedrészt német vagy amerikai emberről van szó, hanem pont franciáról. Ez bonyolítja a helyzetet. Most akkor szeressük, mert magyar, vagy ne szeressük, mert francia? Súlyos dilemma. Aztán ott a politikája. Magyarországon nem sokat tudunk erről, de két dolgot általában igen: hogy jobboldali és hogy reformer. Ez is most milyen? Az ugye ma Magyarországon nagy tömegek elismerését váltja ki, hogyha valaki jobbos. Ráadásul Sarko nem is csak olyan szalonjobbos, hanem igazi, beszólt az araboknak meg minden. Csakhogy ugyanezek a tömegek meg nem nagyon komálják azt a szót, hogy reform. Csúnya pavlovi reflexeket szül. Vagy vegyük az imidzsét. Egyrészt egy ilyen kis seggdugasz most mit pattog? Másrészt viszont elég jó nője van az utóbbi időben, ami mégiscsak elismerésre méltó egy dolog. Hiába, nem tudunk dűlőre jutni vele. Valakinek meg kell mondani végre: most akkor Sarko jó fej, vagy nem? Na majd mink.

Kezdjük ott, hogy Nicolas Sarkozy megítélésében két tényező játszik komoly szerepet: a személyisége és a politikája. Mint minden ún. közszereplő esetében, nála is az számít, hogy szimpatikus ember-e, illetve hogy jól csinálja-e, amit csinál. Mondanom se kell, hogy mindkét tényezőnél megoszlanak a vélemények. Illetve annyira mégse. Abban ugyanis egy elég nagy tömeg egyetért Franciaországban, hogy Sarko nem jó fej. És valóban, elég sok jel utal erre.

Kezdjük mindjárt a legsúlyosabbal: nem iszik. Jó, ez most komolytalannak tűnik, de ne feledjük, hogy francia emberről van szó. Chirac köztudottan nagy étvágyán és hedonizmusán pl. mind a mai napig szívesen viccelődnek a franciák ("Zöldség? Nem, azt nem nagyon szeretem. Nincs benne hús."), mert mégiscsak kellemesebb érzés elképzelni, ahogy hazánk első embere este leül a nagy tányér pacalpöri elé, mint hogy két telefonos egyeztetés közben futtában rendel egy pizzát. Az, például, hogy egy francia elnök bevallottan nem szereti a bort, és úgy általában nem is iszik alkoholt soha... hát... mennyi esélye lenne Orbán Viktornak a miniszterelnökségre, ha köztudottan utálná a marhapörköltet és a kisüstit? Sarko pont ilyen, és ez, túl azon, hogy azt az abszurd helyzetet generálja, hogy a franciákat egy lelkében amerikai ember képviseli a világ előtt, még kínos is lehet, ahogy azt egy Putyin-Sarkozy megbeszélés után láthattuk is.

(Azt csak zárójelben jegyezzük meg, hogy ráadásul a felvétel szerint Nicolas Sarkozy részegen klasszisokkal szimpatikusabb, mint józanul.)

Az absztinenciához hasonlóan idegesítő Sarkozy egy másik tulajdonsága: hogy nem szereti a kultúrát. Azt minimum George W. Bush óta tudjuk, hogy nem kell ahhoz műveltnek és okosnak lenni, hogy valakiből népszerű politikus legyen. Sarko ellenben nem úgy anti-intellektuális, mint Bush. Sarko nem a vidéki suttyó farmer stílusában anti-értelmiségi, sokkal inkább a bunkó újgazdagéban. A farmer-imidzset pl. megint csak Chirac elég jól vitte; a Franciaország talán legfontosabb mezőgazdasági vásárán, a Salon d'Agriculture-ön mind a mai napig köztiszteletben áll, míg Sarko pont ott okozott botrányt, mikor egy gazdát a "Húzzál innen, te szerencsétlen barom!" mondattal szerelt le.

Franciaországban az értelmiségi réteg tudvalevően balos. Balosak a művészek, az egyetemi oktatók jó része, balosak a humoristák és a legkedveltebb írók. Hogy miért, annak nyilván történelmi okai vannak, de akárhogy legyen is, az minden választás előtt előre borítékolható, hogy ha a jobb oldal nyer, az értelmiségre nehéz idők várnak. Mindennek tudatában elég nehéz megemészteni, hogy egy köztársasági elnök olyanokat szól, hogy ugyan mire jó a klasszikus irodalom oktatása, vagy hogy mi a fenének járnak az emberek színházba, mikor ott csak unatkozni lehet. Nagyon árulkodó volt, hogy a teljesen egyértelműen előre megrendezett jelenet, mikor a sajtó "felfedezte" Sarko viszonyát Carla Brunival, nem az Operában, a Musée d'Orsay-ben vagy legalább a Luxemburg-kertben játszódott, hanem Disneylandben.

Szintén a tapló újgazdag imidzsére emlékeztet Sarko azon tulajdonsága, hogy szereti a luxust, és ezt nem is tagadja, vagy próbálja árnyalni valahogyan. Óriási volt a felháborodás például, mikor közvetlenül elnökké választása után, még mielőtt Chiractól hivatalosan átvette volna a stafétát, visszavonult, ahogy mondta, felkészülni az elnöki feladatokra - mint kiderült, erre a legalkalmasabb helynek a Vincent Bolloré nevű milliárdos (a világ nyolcszázvalahanyadik leggazdagabb embere) luxusjachtját találta, Málta partjainál. Szintén furcsán hatott, mikor a megszorításokat sürgető Sarkozy megválasztása után pár hónappal felemelte a saját fizetését laza 140 százalékkal. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez már régóta esedékes volt, mert a francia elnök fizetése nemhogy a külföldi kollegákét nem érte el, de még a saját minisztereiét sem. De akkor is durva volt ezt pont olyankor meglépni, mikor egy csomó szektorban épp nadrágszíjhúzás volt folyamatban.

Végül pedig már nem is idegesítő, hanem szinte szánalmas az, ahogy Sarkozy ügyet csinál hendikepjéből: alacsony termetéből. Silvio Berlusconi is alacsony, de soha senkinek nem jutna eszébe azon röhögni, hogy ez meg milyen kis béna seggdugasz. Sarko azonban magasított sarkú cipőben jár, és rendszeresen fordul elő, hogy sámliról mond beszédet. Nem azzal van baj, hogy egy elnök alacsony, hanem azzal, hogy ez szemmel láthatóan annyira zavarja, hogy ha lehetne magasítani az embert plasztikai műtéttel, Sarkóban már régen több szilikon lenne, mint Pamela Andersonban és Geronazzo Máriában együttvéve. Ez pedig nagyon nem áll jól egy elnöknek. Látszólagos magabiztosságáról így egycsapásra kiderül, hogy álca csupán, mely a hatalmas önbizalomhiányt hivatott takargatni. A kis Sarkozyt valószínűleg sokat szopatták óvodában apró termete és hülye neve miatt, és ez a mai napig a homlokára van írva. És ráadásul, mint annyi súlyos kisebbségi komplexusos ember, sajnos Sarko is hajlamos a gonoszságra.

Ennyit a jelleméről, már ez is sok volt. Ami Sarkozy politikáját illeti, erről nem szaporítanánk túlságosan a szót, mert hát ki nem szarja le, meg már így is lyukat írtunk az olvasó hasába. Nicolas Sarkozy talán belügyminisztersége idején volt a legnépszerűbb. A közbiztonság láthatóan javult a Sarko-érában, kőkeményen támogatja azóta is a rendőrséget és a csendőrséget, iszonyúan rendpárti, és a rendrakást nemes egyszerűséggel úgy képzeli el, hogy van törvény, és aki azt nem tartja be, azt szarrá büntetjük. Egyszerű recept. Arra már belügyminisztersége alatt is sokan figyelmeztettek, hogy ez hosszútávon nem fog működni, mert Franciaországban az a társadalmi réteg, amellyel a legtöbb gond van, egyrészt így nehezen fegyelmezhető, másrészt nagyon el van maradva a társadalom többi részéhez képest. Sarko válasza erre az, hogy vagy megszoknak, vagy megszöknek: ha nem tetszik nekik a francia rend, húzzanak el máshová. (Ugye értjük, hogy ez azt jelenti, húzzanak vissza Marokkóba.) Hogy végül hová vezetett Sarko vasszigora, az tudható: a rendőrség megerősödött ugyan, viszont még mindig képtelen a nagyobb városok gettóiban akár tessék-lássék rendet tartani. Ugyanakkor az utóbbi időben rendszeres, hogy egy rendőri túlkapás, egy baleset vagy egy egyszerű félreértés miatt hetekig randalíroznak a gettók fiataljai. Na körülbelül emiatt félnek sokan Sarko összes reformjától: első, laikus ránézésre tetszetősek, papíron jól mutatnak, de a gyakorlatban nagyon sokan, ráadásul pont azok, akik az adott területhez értenek is, értelmetlennek, kivitelezhetetlennek tartják őket. Sarko olyan, mint egy igazgató, aki a termelékenység javításáért átalakítja a gyárat, de nem kérdezi meg a művezetőket és a melósokat, hogy az új rendszerben tudnak-e majd dolgozni. Oldják meg. Csakhogy nem lehet mindent megoldani.

Kedves olvasó nyilván most azon morfondírozik, hogy ha Sarko embernek egy undok kis pöcs, politikusnak meg egy nagyképű hűbelebalázs, akkor ugyan mi a fenének adtam én azt a címet ennek a posztnak, hogy "Sarkót elnöknek!". És milyen jól teszi kedves olvasó a morfondírozást, mert pont erről akarok beszélni mostan.

Nicolas Sarkozy ugyanis azért nem véletlenül lett elnök, van valami, amihez nagyon ért: vérbeli diplomata. Sarko arra lett kódolva, hogy odaálljon valaki elé, és kialkudja azt, amit csak ki lehet alkudni. Ő maga nem tudja kitalálni, hogy mi a teendő, de elintézni, hogy a teendőt így vagy úgy megtegyék, azt tudja. Aranyos példa erre a "Human Bomb"-féle túszdráma (van róla egy érdekes poszt itt), mikoris Sarkozy bement egy gyerekeket fogva tartó, agyondinamitozott pszichopatához, és egyszerűen addig pofázott, míg ki nem hozta a gyerekek felét. Ugyanez a képesség került előtérbe tavaly nyáron, mikor Sarkozy az EU soros elnökeként békét közvetített Oroszország és Grúzia között: amit az USA fenyegetéssel nem tudott elérni, azt Sarkozy elérte egyszerűen úgy, hogy elment az oroszokhoz, és addig ugatott nekik, míg Putyin kötélnek nem állt. Még a francia szocialisták is elismerték, hogy Sarko nagyon profin csinálta az EU-elnökséget, és valószínűleg még a ők is elgondolkodtak azon, hogy ugyan mi lett volna, ha Ségolène Royalnak kellett volna meggyőzni Putyint a csapatkivonásokról. Nem véletlen hogy Sarko ilyen jól bevált az EU soros elnökének: semmi dolga nem volt, csak a képviselet. Az EU elnöke nem dönt gazdasági ügyekről, nem reformál közoktatást és egészségügyet, nem dönt állami cégek privatizálásáról. Az EU soros elnöke mindösszesen annyit tesz, hogy odateszi az arcát az EU elé. Sarko azonban túl hiperaktív ahhoz, hogy ezt kibírja. Ő cselekedni szeret. Nicsak, itt egy orosz-grúz fegyveres konfliktus! Milyen szerencse, épp zsenírozni kezdett e bosszantó semmittevés. Nosza, pofátlankodjunk oda, s oldjuk meg izibe. Pont ahogy a fent említett túsz-drámánál, Sarko odament, szervezkedett, megoldott. És ebből Európa kurva jól jött ki, mert egyszerre kiderült, hogy az USA az oroszokat nem tudja kezelni, ellenben az EU gazdaságilag-kereskedelmileg, politikailag és földrajzilag is olyan helyzetben van, hogy szót tud érteni Putyinnal, ha ügyes. Sarkónak köszönhetően ma elmondható, hogy egy rettentő kínos orosz-grúz konfliktust Európa segítségével sikerült rendezni.

Mármost a lisszaboni szerződés majdnem el van fogadva. Ha a csehek nem szaroznak sokáig, hamarosan kell egy elnök Európának. Legyen Sarko az. Bizonyította, hogy amit diplomáciailag ki lehet hozni az EU-ból, azt ő ki is tudja hozni. Reformálni, gazdaságot átalakítani az elnök úgyse fog, mert az EU ehhez még nem elég flexibilis. Az viszont tuti, hogy ha Nicolas Sarkozy lenne az EU feje, a világon történő összes fontos eseményen osztanának lapot Európának. Ha nem osztanának, Sarko odamenne, és húzna magától, anélkül, hogy ezt bárki kérné vagy engedélyezné. Márpedig az EU működését ismerve ez tutira a maximum, amit egy elnök Európából ma kihozhat. Arról nem is beszélve, hogy mi magyarok elmondhatnánk, hogy legalább szegről-végről rokon a legnagyobb fejes. Jó, azt elismerjük, hogy kicsit ciki, ha Európa első embere egy ilyen kis seggdugasz, ráadásul francia. De legalább lesz hova fejlődni aztán.