Ahogy ígértük, szót ejtünk arról a kérdésről, hogy miért fekete az összes francia futballistának a bőrének a színe. Ezzel együtt pedig eljövend a várva várt pillanat, midőn blogunk végre kategorikusan jelenti ki valami franciáról, hogy az gáz. Semmi mentegetés, semmi magyarázkodás, beszólunk nekik. Viszont nem azért, amiért a legtöbben gondolják. Menjünk sorban.
Először is, hogy mért gondolják sokan, hogy ez baj. Ugye azért, mert alapvetően arról lenne itt szó, hogy fogjuk egy nemzet képviselőit, kiválogatjuk belőlük azt a tizenegyet, amelyik a legjobban tud lőni, cselezni, védeni, becsúszni, összeengedjük egy másik nemzet tizenegy legjobbjával, és akkor kiderül, hogy melyik nemzet a jobb futballban. Ehhez képest jön Franciaország, kiválogatja Togo, Ghána és Szenegál legjobbjait, és aztán villog, hogy a "francia" foci milyen hajde. Ezt szokás mondani kritika gyanánt, és az érvelés, mitagadás, tetszetős, csak épp nem áll meg, bocsi.
Ugyanis az a helyzet, hogy a sport tipikusan rabszolgaterep, még akkor is, ha a rabszolgák esetenként millió eurókat keresnek. Tudjuk, valaha rég gladiátorok csépelték egymást az oroszlánnal, ma pedig már csak játékból eresztünk össze műharcosokat, de a dolog lényege mégis ugyanaz: embereket gyerekkoruktól kezdve arra idomítunk, hogy valami teljesen abszurd mozdulatsorokat minél jobban meg tudjanak csinálni, közben tömjük őket méreggel, hogy egy tizedmásodpercet vagy három centit javítsanak. Ezek az emberek harmincöt évesen már öregek, negyvenöt évesen már aggastyánok, sőt egyes sportágak - mint pl. az amerikai foci vagy a szumó - esetében ekkorra esetleg már meg is haltak. Amíg aktívak, gyakorlatilag nincs életük. Míg "normális" fiatalok tizennyolc évesen azzal foglalkoznak, hogy a világot minél apróbb részleteiben tegyék magukévá, az élsportolók edzéssel kelnek és fekszenek, nincs otthonuk, nincs családjuk, és annyit dolgoznak naponta, amennyit az emberek többsége soha életében nem fog. Itt a kézenfekvő és aktuális példa, Laure Manaudou. Jelen sorok jelentéktelen szerzője 22 évesen azzal volt elfoglalva nap mint nap, hogy hogyan egyeztesse össze a berúgást a másnapossággal, illetve hogy ennek ellenére hogyan tudjon néha kefélni, néha pedig átmenni a következő vizsgán. Laure Manaudou ezzel szemben 22 éves, és már visszavonul. És már terhes. És már megjárta meztelenül a netet. És ami a legfontosabb: valószínűleg már évek óta túl van élete legnagyobb teljesítményén és bukásán egyaránt. Még esetleg felcsap színésznőnek, és nyer egy Oscart, az lenne hasonló szint (persze az se), de ezzel kábé véget is ért a lista, hogy Laure Manaudou milyen módokon érheti utol 17 éves önmagát. Ellenben az Oscarnál sokkal nagyobb esélye van arra, hogy 25 évesen elváljon, 30 évesen másodszor is, 32 évesen pedig túladagolja magát kokainnal. Mondjam ki? Kimondom. A sport nem fehér embernek való munka.
(Adja magát a párhuzam a művészetekkel, ahol szintén nagy számban találhatunk valamely kisebbséghez tartozó embereket, és ahol az egyetlen "könnyítés" talán az, hogy a művészetek többsége szoros kapcsolatban áll valamely tudománnyal vagy filozófiával, ami mégiscsak menekülési útvonal az okosabbjának.)
Szóval ilyen egy suttyó dolog a sport, bármennyire szeretjük is, azért bevallani be lehet. Az, hogy akár egy nemzeti válogatott csupa négerből álljon, egyáltalán nem hazudtolja meg a sport szellemét, éppen ellenkezőleg. Amit meghazudtol, az nem a sport, hanem a nemzet szelleme. A baj nem azzal van, hogy egy francia válogatott feketéket alkalmaz, hanem azzal, hogy ezzel elrontja a "nemzetek csatájának" illúzióját. Csakhogy ez meg ideológiai kérdés.
Hogy tudniillik ki tartozik a nemzethez. Ez egy súlyos dilemma, melynek megválaszolása kompetenciánkat messze meghaladja, csak úgy gondolkozni rajta meg rettentő unalmas, úgyhogy maradunk költőiben. Abban azonban talán megállapodhatunk, hogy a "modern" felfogás már nemigen támogatja azt a véleményt, mely szerint a bőrszín vagy a vezetéknév hangzása a nemzetből kizáró tényező lenne. Innen nézve pedig az, hogy a francia sportolók között sok a fekete, akár még pozitívumként is említhető, hogy lám-lám, a franciák már eljutottak oda, hogy. Kézenfekvő a párhuzam az Egyesült Államok dream teamjével. Az USA, mint a demokrácia élharcosa, ahol még az is megeshet, hogy a nemzeti válogatott csupa fekete. Franciaország szereti magát Európa legfejlettebb demokráciái közé sorolni, és hát erre azért elég jól rímel a feka csapat. Meg a Sarkozy nevű elnök. Lehet jönni azzal, hogy ez álságos, meg hogy igazából nem is olyan mintademokrácia az, meg hogy izé és akármi, de a kép akkor is összeáll: ha egy nemzet a "modern" vonalat képviseli, és a bevándorlót vagy annak a fiát teljes értékű polgárként tartja számon, igenis joga van ugyanannak az embernek a képességeit a hmmm hogy is szokás mondani, a haza szolgálatába állítani. Ráadásul a közhiedelemmel ellentétben a francia futballisták többsége nem honosított, vagy ha igen, már gyerekként is Franciaországban focizott. A '98-as, világbajnok válogatottban például a többség Franciaországban született, néhányan pedig gyerekkorukban, 4-8 évesen érkeztek. (A 22-es keretből talán az egyetlen játékos, aki valószínűleg nem a franciáknál tanult meg focizni, Trezeguet. Ő ugyan Rouenban született, de valószínűleg nem tett rosszat neki, hogy fiatal éveit Buenos Aires külvárosában töltötte.) Azokon, akik 8 évesen érkeztek, talán már látható volt akkor a tehetség, nem elképzelhetetlen, hogy a családjuk éppen ezért telepedhetett le a franciáknál, ahogy az új kis arab tehetség szüleit is győzködik, hogy menjenek át franciába, de egyrészt egy Afrikából betelepült nyolcévesnél még egyáltalán nem tudható biztosan, hogy lesz-e belőle valaha focista, vagy egy lesz a sok külvárosi bevándorló közül, másrészt az is elég valószínű, hogy ugyanabból a gyerekből nagyobb eséllyel lesz jó focista rendezett, francia körülmények között, korrektül fizetett edző keze alatt, mint mondjuk egy csádi kisvárosban. Akkor meg ugyan mért ne lehetne büszke a francia nép, hogy megadta a kis mali négernek a lehetőséget, hogy legyen belőle valami? Hát tudhatta azt a francia nép, hogy Marcel Desaillyból a világ egyik legjobb söprögetője lesz, mikor négyévesen beengedte az országba? Tudhatta, hogy a majdan megszülető kis Zizou mire viszi, mikor a szüleit beengedte Marseille-be? Nem, nem tudhatta. Akkor hol a gond? Beengedték, felnevelték, focista lett, beválogatták, annyi. Arról meg, hogy a négerek jobban fociznak a fehéreknél, nem a francia nép tehet.
Végül tehát oda lyukadunk ki, hogy nincs is azzal semmi baj, ha a francia nemzeti tizenegyből nyolc-tíz mindig a Fekete-Afrikából származik. Tényleg nincs, egy feltétellel: ha nem futballról van szó. Mert mindaz az okosság, amit fent leírtunk, egyszerűen nem vonatkozik a futballra. A foci ugyanis sok mindenről szól, de demokráciáról, liberalizmusról, emancipációról egészen biztosan nem. A legvérmesebb jogvédők is hímsovinisztává, rasszistává, fajvédővé válnak, ha fociról van szó, és ez így van jól. A futballnak ugyanis ez a lényege, hogy odaállunk a románok elé, és leszőröstalpúzzuk őket, és megnézzük, hogy akkor a szőrös talpukkal tudnak-e labdát kezelni. És ha szarrá vernek bennünket, akkor a szőröstalpú románok vertek minket szarrá. Ami igenis jó dolog, mert lehet utálni a rasszizmust, de nem lehet utálni egy olyan helyzetet, ahol még egy rasszista is korrektül, a szabályok betartásával engedi meg akár a leggyűlöltebb ellenségének, hogy megmutassa, ha jobb. És pont ezt a korrekt szembenézést rontja el a francia válogatott, mikor túlzásba viszi a nemzet fogalmának újraértelmezését.
Magyarországon az a hír járja, hogy a franciák nacionalisták. Hát, a hollandokhoz képest mindenképp. A magyarokhoz képest például egyáltalán nem. Nálunk ugyanis 2009-ben még simán lehet arról vitázni, hogy szabad-e a Himnusszal viccelni, vagy hogy lehet-e a magyar nemzeti jelképeket, a turult vagy a koronát "gyalázni". Franciaországban a teljesen zsidó Serge Gainsbourg 1979-ben megcsinálta a Marseillaise reggae változatát, melynek refrénje valahogy úgy szól, hogy "Hajrá, satöbbi", a biztonság kedvéért amerikai akcentussal énekelve.
Ebből '79-ben persze botrány lett, viszont ugyanúgy siker is, és Gainsbourg ma körülbelül olyan nemzeti ikon Franciaországban, mint Jean-Paul Belmondo vagy Alain Prost. A szintén nemzeti hősnek számító humorista, Coluche pedig a gall kakasból csinált viccet valamikor a nyolcvanas években, mondván, a franciáknak azért a kakas a nemzeti jeképük, mert ez az egyetlen madár, amelyik akkor is énekel, ha bokáig áll a szarban. Mindennek ismeretében azért necces nacionalizmussal vádolni a franciákat. Pláne nekünk.
Azt viszont joggal róhatjuk fel a franciáknak, hogy rossz terepen mutogatják a toleranciahányadosukat. Golfban négerként sztárnak lenni forradalom. Kosárlabdában semmi különös. Futballban viszont egy fekete nem egyszerűen jó játékos, hanem igenis egy fekete, aki jó játékos. Nem "annak ellenére", mint a golfban, hanem egyszerűen úgy. Vannak sportok, ahol a nemzetiség, sokadlagos. Egy teniszező lehet totál kozmopolita. Egy focista azonban csoportot jelenít meg, ha tetszik, ha nem. A férfiak csoportját első körben, aztán a klubot. Amikor a nemzeti tizenegyben játszik, a nemzetet. A franciák pedig nem állnak nyolcvan százalék feketéből, de még nyolcvan százalék "liberális gondolkodású" állampolgárból se, akik szerint az tök mindegy, hogy honnan származik valaki, aki a nemzetet képviseli. Egyébként van is elég sok francia, aki szívesen viccelődik azon, hogy ha francia nyer valamit, biztos hogy barna a bőre.
Hogy azután gyakorlatban hogyan kellene elérni, hogy több legyen a fehér, az nagy kérdés, elvégre mégse csinálhatnak numerus clausust a futballválogatottnál, azzal meg mit tegyenek, ha a tizenegy legjobb pont fekete. De ez legyen az ő bajuk, mi nyugodt szívvel fújolhatunk, ha a francia fociról van szó. És ez mindent megér.
[Update-szerűség: Újraolvastam, amit írtam, és csalódottan kellett konstatálnom, hogy egy hülyeség. Már nem a konklúzió tekintetében, hanem azért, mert osztom az észt ezerrel, hogy a végén kiderüljön, hogy az a baj a feka csapattal, hogy a franciák nem feketék. Körmönfont okoskodás. Szóval ha Ön:
1. Érdekesnek, informatívnak tartotta a posztot: Gratulálunk, Ön pont olyan hülye, mint az írás szerzője, és reméljük, második olvasásra Önnek is feltűnt volna, hogy ez az egész szarrágás.
2. Lehengerlően jó stílusúnak, szórakoztatónak tartotta a posztot: Ön nem figyel arra, hogy egy írásnak van-e értelme, csak a szóvirágok és az érdekes nyelvi fordulatok érdeklik. Javasoljuk, hogy foglalkozzon többet festészettel.
3. Ön szarnak tartotta a posztot, mert osztjuk benne az észt ezerrel, hogy a végén kiderüljön, hogy az a baj a feka csapattal, hogy a franciák nem feketék: sajnos Ön nem ért a sportújságíráshoz, melynek ez a lényege. Máskor tájékozódjon, mielőtt lefikázza a blogunkat.]