A Könyvesblog megkérdezte, milyen könyvek kerülnének bele a világ legjobb 100-ába, 150-ébe vagy 1000-ébe. Nem tudjuk, összesen se olvastunk mi annyit, de segítünk a francia vonal összeszedésében. Szubjektíve.
Balzac, A szamárbőr. Meserealizmus, vagy mi. Mintha nem is Balzac írta volna. Pedig jó.
Albert Camus, A pestis. Mindenki hullik, mint a légy, ezen filozofálunk. Valószínűleg szar lenne, de van egy főszereplőnk, aki mutatja, mi a teendő ilyen esetben. Ja, meg Camus írta.
Denis Diderot, A mindenmindegy Jakab meg a gazdája. Benne van az ötletadó listában is. Minden, amit gondol az ember a regényről. Na az nincs benne. Egy deka se. Viszont gond nélkül elhiteti veled, hogy neked az nem is kell. Végül nem ad helyette semmit, de azt örömmel veszed.
Jean Echenoz, Courir. Tavaly vagy tavalyelőtt jelent meg, nincs magyarul, reméljük, csak még. Emil Zatopek cseh hosszútávfutó és legenda a regény témája, fogalmunk sincs, miért jó a könyv, végülis nincs benne semmi izgató, de pillanatok alatt elolvasódik magától, és végig olyan érzésünk van, mint mikor a nagybácsi térdén ülünk, és hallgatjuk, ahogy elmeséli az Aranycsapatot. Mégse nyálas. Sőt.
Gustave Flaubert, Három mese. Nem mesék, novellák. Sorban kell olvasni, az első a boldogság antitézise és aranyos egyszerre, a második akkora pofont ad, hogy leszáll az olvasó feje, a harmadik besétál, és tálcán egy levágott fejet hoz, nézd meg, hasonlít-e rád.
Jarry, Übü király. K Ö T E L E Z Ő.
Laclos, Veszedelmes viszonyok. A levélregény létjogosltságának bizonyítéka.
Maupassant-novellák. Jóformán mind. Kevés jobb vonaton vagy orvosi rendelőben olvasható klasszikust találnánk.
Prosper Mérimé, Mateo Falcone. Ez egy novella. Ha valaki azt hitte, a Keresztapa-trilógiában keménylegények vannak, nézzen utána ennek. Egyébként a Carmen és a Szent-Bertalan éjszakája is jó.
Musset, Lorenzaccio. Színdarabot olvasni hülyeség, de ehhez elég elképzelni, hogy nem színdarabról van szó, hanem egy Tarantino-film szövegkönyvéről, és máris órási igazságoknak vagyunk birtokosa.
Charles Perrault meséi. Piroska, ilyesmi. Nem gondolná az ember, de érdemes elolvasni az eredetit. Vagy gondolná? Mindegy, érdemes.
Raymond Queneau, Az élet vasárnapja. A regény, melyben a narrátor nem tudja megjegyezni a főhős nevét. A többség szerint élvezhetetlen, de nem baj, muszáj látni ilyet is.
Rabelais, Gargantua és Pantagruel. Vérbeli pikareszk, melynek végső tanulsága, hogy a legjobb lesz inkább bebaszni. Mondjon okosabbat, aki tud.
Rousseau, Vallomások. Az első kötet elég. De azt kötelező.
Sade márki, Filozófia a budoárban. Ahogy mondani szokás, érzik benne a pinaszag. Többek között. "Ezt a könyvet minden anyának el kell olvasnia a lányával" - szól Sade ajánlása a kötet elején. A vicc az, hogy ez nem vicc.
Michel Tournier, Péntek avagy a Csendes-óceán végvidéke. Robinson Crusoe, kicsit újítva. Annak ellenére érdekes, hogy végig tudjuk, mi lesz. Mint mikor slágert hallgatunk újabb feldolgozásban. Nem több, nem kevesebb, de néha pont ez kell.
Vercors, A tenger csendje. Olyan, mint a Tóték, csak teljesen más.
Boris Vian, Piros fű. Ahol a kutyát Dupont szenátornak hívják, és a szobalány megtanította nyávogni, de mikor megkapja a vapitit, mely pluttyan, ha vízbe dobják, boldog szenilitásba zuhan. Ilyen végig.
Most ennyi jutott eszünkbe. Aki tud még, szóljon.